Ötmillió forintos nyomravezetői díjat fizetnek egy eltűnt maglódi férfi ügyében

2020. október 30. – 17:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szokatlan nagyságú nyomravezetői díjat, 5 millió forintot fizet a rendőrség annak a személynek, aki konkrét adatot vagy információt tud adni egy 2019 májusban elűnt maglódi vállalkozó ügyében.

A férfi közel 17 hónapja elérhetetlen, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. Gyanús eltűnése óta emberölés bűntettének gyanúja miatt nyomoznak a Pest megyei életvédelmi rendőrök, írja a Police.hu.

Az eltűnt férfi
Az eltűnt férfi

A nyomozás adatai szerint az (akkor) 50 éves férfi 2019. május 10-én 16 óra 23 perckor távozott ismeretlen helyre Répa nevű magyar vizslájával és fekete színű Hummerével. A jármű ismeretlen körülmények között visszakerült a férfi maglódi házának udvarára a következő nap éjjel, a kutyát viszont Szlovákiában találták meg.

A férfi autója – Rendőrségi fotó
A férfi autója – Rendőrségi fotó

A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki az üggyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

>>> A Telex további friss cikkeiért kattintsanak ide <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!