Jöttek a dózerek a kirándulóhelyhez, hogy helyet csináljanak egy műfüves focipályának

2020. október 30. – 15:29

frissítve

Jöttek a dózerek a kirándulóhelyhez, hogy helyet csináljanak egy műfüves focipályának
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hatalmas munkagépek és jókora földbuckák állnak a biatorbágyi Forrás utca végén. Azelőtt egy kihasználatlan rét volt itt fákkal, pár hete azonban az önkormányzat a fél hegyoldalt ledózeroltatta. Műfüves focipályát építenek, amit később sportkomplexummá bővítene a városvezetés. A fideszes polgármester a veszélyhelyzet alatt egymaga döntött arról, hogy az önkormányzat 422 millió forintért megvásárolja a telket egy helyi vállalkozótól. Három éve még jóval kevesebbre becsülték az ingatlan értékét. Helyi civilek szerint súlyos környezeti károkat okoz a beruházás, és a védett Madár-forrást féltik. A kormányhivatal ugyanakkor megkérdőjelezi a Madár-forrás forrás jellegét, az önkormányzat környezetvédelmi hatásvizsgálata pedig már csak dózerolás után készül el. A telekvásárlás ügyében hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség Szél Bernadett feljelentése után, aki szerint visszaélt a veszélyhelyzettel a polgármester.

Egyik oldalt erdő és védett forrás, a másik oldalt egy nyolcezer négyzetméteres műfüves focipálya. Ez fogadja hónapokon belül a biatorbágyi Forrás utca végére érkezők kirándulókat, kutyasétáltatókat. Két éve adott be pályázatot a helyi sportklub, a Viadukt SE az MLSZ Országos Pályaépítő Programjában. A klub elnöke egyébként a város alpolgármestere. Egy önkormányzati dokumentum szerint eredetileg nem itt, hanem a pár száz méterre lévő Iharos úti sporttelepen épült volna a 60x40 méteres edzőpálya. Csakhogy aztán változott a terv, és a városvezetés inkább egy nagyobb pálya (111x72 méter) mellett döntött, amely már nem fért volna el az Iharos úton.

Új helyszínt kerestek, tavaly a nyugati városrészben találtak egy területet, ahol az önkormányzat vett is egy telket oktatási célra. Csak épp az ott lakóknak nem tetszett a focipálya terve, és felháborodásukat látva az önkormányzat inkább elállt az építkezéstől. Állt a térkép felett a városvezetés, és ráböktek a Forrás utcai telekre, amely a helyi építési szabályzat szerint különleges sportterületnek számít, így nincs akadálya a focipályának. „A nyugati városrészben 10-20 méterre lett volna a pálya a lakóterülettől, a Forrás utcában több mint 100 méterre lesz a legközelebbi ház” – indokolta a helyszínválasztást Tarjáni István, Biatorbágy kormánypárti polgármestere.

A veszélyhelyzet alatt egyedül döntött a polgármester a vásárlásról

Tavaly áprilisban a képviselő-testület mégis leszavazta a Forrás utcai telek megvásárlását. Aztán eltelt egy év, a pályázati határidő pedig egyre jobban szorította az önkormányzatot. Májusban a polgármester egy személyben döntött a telekvásárlásról, mivel a veszélyhelyzet alatt nem lehetett összehívni a képviselő-testületet, és a testület jogköreit a polgármester gyakorolta.

A határozat szerint 422,42 millió forintot fizetett az önkormányzat a 2,1 hektáros területért egy ismert helyi vállalkozónak.

Tarjáni arról beszélt a Telexnek, hogy csak a képviselők megkérdezése után hozta a határozatot. „Ilyen ügyben azért én nem szoktam egyedül dönteni. A testület kétharmada támogatta a vásárlást.”

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ez Lóth Gyula ellenzéki képviselő szerint ugyanakkor úgy nézett ki, hogy a polgármester május 13-án reggel kiküldte a határozati javaslatot véleményezésre a képviselőknek, és anélkül hogy bevárta volna a válaszokat, aláírta az adásvételi szerződést. Az önkormányzat is megerősítette, hogy még aznap széljegyre került a földhivatalnál az adásvétel, és a szerződésen is 13-i dátum szerepel. Mire a helyi ellenzék, a Szövetség Biatorbágyért Egyesület képviselői másnap elküldték válaszukat a polgármesternek, az önkormányzat már 100 millió forintot kifizetett a telek tulajdonosának. Az ellenzéki frakció Lóth Gyula vezetésével a megyei kormányhivatalhoz fordult törvényességi felügyeleti vizsgálatért, a kormányhivatal szerint azonban jogszerű volt a polgármester eljárása.

Három éve még fele ennyire becsülték a telek értékét

„Ez egy nagyon extrém visszaélés volt ebben a helyzetben, ez a jogkör nem arra lett kitalálva, hogy a polgármesterek elkezdjenek erdőket pusztítani” – mondta a telekvásárlásról Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, akit a focipálya ellen tiltakozó civilek kerestek meg szeptemberben.

Azóta több dokumentumot is kért az önkormányzattól, és megkapta például egy kártalanítási per ítéletét, amit a szomszédos telek kisajátítása után indítottak az önkormányzat ellen három éve. Annak is ugyanaz a kör volt a tulajdonosa, mint a „focipályás” teleknek, egy helyi autókereskedő és -szervizes vállalkozó család, ők indították a pert. A perben azt is vizsgálták, hogy a kisajátítás milyen hatással volt a „focipályás” telekre, és két, egymástól független értékbecslés készült a 2,1 hektáros ingatlanról. Az önkormányzat által felkért szakértő 115,65 millió, míg a bírósági igazságügyi szakértő 231 milió forintra becsülte az értékét. Három évvel később tehát ezért az ingatlanért fizetett az önkormányzat 422 milliót a perelő vállalkozónak.

Civil tiltakozásFotó: H. Nagy Róbert
Civil tiltakozásFotó: H. Nagy Róbert

Szél feljelentést tett a gyanús telekvásárlás miatt, a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, erősítette meg kérdésünkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A vásárlás utóéletéhez még az is hozzátartozik, hogy az érintett vállalkozó cége, a Fábián Kft. alig egy héttel az ingatlaneladás bejegyzése után egy nagyjából 7-8 millió forint értékű autót ajándékozott a helyi sportklubnak.

Módosítani kell az építési szabályzatot, hogy legyen öltöző

Hogy valójában mennyibe kerül majd a teljes beruházás, azt még a polgármester se tudta megmondani, Lóth szerint nem készültek számítások, hatástanulmányok. A focipálya építése 261 millió forintba kerül, ennek hetven százalékát az MLSZ állja, a maradék harmincat pedig az önkormányzat és a Viadukt SE. Kérdésünkre Tarjáni azt írta, hogy az önkormányzat 52,53 milliós önrészt vállalt, és a telket építésre készen kell átadniuk a beruházó MLSZ-nek. Az előkészítő talajmunkákra 19,11 millió forintos szerződést kötöttek egy kivitelező céggel.

Az önkormányzat nem állna meg a focipályánál, a jövőben egy sportkomplexumot szeretnének építeni, teniszpályával, strandröplabdapályával és kondicionáló parkkal. Az első ütemben azonban csak a focipálya épülhet meg, ahhoz ugyanis, hogy bármilyen épületet tudjanak építeni, előbb módosítani kell a Helyi Építési Szabályzatot, és csökkenteni a kötelező zöldfelületi arányokat. A jelenlegi tervek szerint tehát se egy öltöző, se egy vécé nem lesz a 261 millió forintos műfüves focipálya mellett.

„A következő ütem megvalósításáról, az infrastrukturális fejlesztésekről, ennek költségvetési tervezetéről a képviselő-testület dönt majd a továbbiak során” – fogalmazott a polgármester. Van, aki szerint az egymilliárd forintot is elérheti a beruházás összköltsége, hiszen az utat is bővíteni kell, hogy meg lehessen közelíteni a sportkomplexumot. Jelenlegi állapotában alkalmatlan ekkora forgalomra, két autó alig fér el egymás mellett a Forrás utcában.

Forrás: Biatorbágy Város Önkormányzata
Forrás: Biatorbágy Város Önkormányzata

Forrás-e a Madár-forrás?

H. Nagy Róbert pár éve azért költözött a Forrás utcába, hogy családjával csendes környezetben élhessen. Háza alig kétszáz méterre van az épülő focipályától, ide eddig sétálni, kirándulni jártak. Nem szeretné, hogy naponta buszok, autók száguldozzanak a harmincas övezetbe tartozó utcában, és szomszédjaival vitatják a beruházás előkészítettségét is. Beadványokat küldtek az önkormányzatnak, lakossági fórumot kezdeményeztek, és pár hete demonstrációt is tartottak a focipályánál. „Azt mindig hangsúlyozom, hogy mi nem a focipálya és a sportolás ellen vagyunk, csak azt mondjuk, hogy nem ide való egy műfüves focipálya. Ez egy csendes, nyugodt kirándulóhely, rengetegen járnak ide gyerekekkel sétálni” – magyarázta a Madár-forrásnál állva.

Szerinte az építési telekkel szemközti Madár-forrás élővilágát veszélyezteti a beruházás. Mint mutatja, az önkormányzat oldalán található terv szerint a a focipálya keleti része belenyúlik az Országos Ökológiai Hálózat pufferterületébe, és ezzel veszélyezteti a szomszédos ökológiai folyosó természeti értékeit, amit a természetvédelmi törvény tilt. Szél Bernadett írásbeli kérdésére ugyanakkor azt írta a megyei kormányhivatal természetvédelmi osztálya, hogy a focipálya telke nem része egyetlen törvényben meghatározott természetvédelmi területnek se, és még csak nem is határos a helyileg védett Forrás-völggyel, mert köztük van az utca.

H. Nagy RóbertFotó: Huszti István / Telex
H. Nagy RóbertFotó: Huszti István / Telex

Azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán forrásnak nevezhető-e a Madár-forrás. Mint írták, a természetvédelmi törvény szerint „a forrás a felszín alatti víz természetes felszínre bukkanása, ha a vízhozama tartósan meghaladja az 5 liter/percet”. Márpedig a Madár-forrás – folytatják – „befoglalt, mesterségesen kiépített forrás”, ami nem felel meg a törvényi védettségnek. Szél ezzel nem ért egyet. „Nemcsak az a forrás, hogy valahol kijön a víz a hegyből és csordogál, hanem van, hogy azt bevonják csővel, kis boltozatot építenek neki, és szabályozzák, hogy merre folyjon a víz. Attól még, hogy kikövezik, nem veszíti el a forrás jellegét.”

A Szövetség Biatorbágyért képviselői azt szeretnék, hogy az önkormányzat határozatban mondja ki, hogy forrás-e a Madár-forrás, mert ha forrás, akkor a törvény szerint védeni kell. Azt is hiányolják, hogy a telek megvásárlása előtt nem készült környezetvédelmi hatástanulmány. A polgármester ugyanakkor arról beszélt a Telexnek, hogy az önkormányzat nemrég rendelt egy tanulmányt, ami a napokban el is készül. Azt ígéri, hogy nyilvánosságra hozzák majd, de a munkapéldányt már olvasta, és az alapján ki lehet jelenteni, hogy a focipályának nincs káros hatása a környezetre.

A polgármester azért se érti a Forrás utcai lakók felháborodását, mert szerinte az ott élőknek előnyös lesz a beruházás, hiszen nincs más közösségi tér a környéken. Megjegyezte, nem emlékszik rá, hogy a civil környezetvédők felszólaltak volna pár éve, amikor focipálya közelében elterülő lakóterületen fákat vágtak ki az építtetők, hogy házakat húzzanak fel.

A Madár-forrásFotó: Huszti István / Telex
A Madár-forrásFotó: Huszti István / Telex

Komoly árat fizetett már az önkormányzat egy másik focipálya miatt

„Focipályát nem úgy kell építeni, hogy veszünk egy telket 422 millióért, és rádobunk egy műfüves focipályát. Megnézzük, hogy lehet odajutni, kinek az érdekeit sérti, megvizsgáljuk, milyen következményei lesznek – sorolja H. Nagy, hogy szerinte mi lenne a helyes eljárás. – Ha az önkormányzat nem tartja be a szabályokat, hogyan várják el az állampolgároktól, hogy minden törvénynek megfeleljenek?” Mivel vitatja az építés jogszerűségét, az elmúlt hetekben több szakhatóságnak is közérdekű bejelentést tett, de eddig egy helyről se érkezett válasz. Azt mondja, akár a bíróságig is hajlandó elvinni az ügyet, hogy bebizonyítsa, nem jó helyen építik a focipályát.

Egy korábbi hasonló ügyben már a helyi civilek nyertek az önkormányzat ellen, akkor ugyancsak egy focipálya miatt alakult ki tiltakozás. A Kolozsvári utcában sportcentrummá alakítottak át egy régi focipályát. A kisebb pálya palánkja mindössze pár centire volt a szomszédos ház kerítésétől, a lakók pedig a fény- és hanghatások miatt panaszkodtak a Hvg.hu cikke szerint. A lapnak nyilatkozó lakó szerint annyira éles volt reflektor fénye, hogy kertjükben akár este is nyírhattak volna füvet, és a hálószobába behallatszódott a szurkolók üvöltözése. Kiderült később, hogy szabálytalan volt az építkezés, a helyi építési szabályzatban előírt zöldfelületnek a telek területének legalább 70 százaléka kellett volna legyen, ehhez képest mindössze 12,5 százalék volt. Hasonló volt tehát a probléma, mint a Forrás utcában, csak épp akkor utólag módosították a szabályzatot, most ezt meg akarják előzni.

A Kolozsvári utcai sportcentrum üzemeltetője a hatóságok szerint birtokháborítást valósított meg, és mivel a felszólítások után se változtattak érdemben a helyzeten, háromszor is megbírságolták őket. Az évekig tartó pereskedésnek és hatósági vizsgálatoknak végül tavaly nyáron a lakók és az önkormányzat peren kívül egyezsége vetett véget. Az önkormányzat vállalta, hogy idén márciusig elbontják a kisméretű műfüves focipályát, míg a nagyméretű pálya használati idejét jelentősen korlátozták hétköznaponként, és 25 millió forint sérelemdíjat fizetettek a Kolozsvári utca lakóinak.

Hogy a Forrás utcában is hasonló eredményeket tudnak-e elérni a civilek, a következő hónapok kérdése lesz. Az önkormányzat október 13-án átadta a területet az MLSZ-nek, és még az ősszel elkezdődhet a focipálya építése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!