Beérkeztek az árajánlatok a Lánchíd felújítására

2020. október 29. – 09:28

Másolás

Vágólapra másolva

Mind a négy, ajánlattételre felkért cég nyújtott be árajánlatot a Lánchíd felújítására a közbeszerzési eljárás határidejéig. A BKK most megvizsgálja ezeket, írják közleményükben.

Ezek a cégek:

  • A-Híd Építő Zrt,
  • Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.,
  • SDD Konzorcium,
  • STRABAG Általános Építő Kft.

Mint írják, a jelentkezők árajánlatai ebben a közbeszerzési eljárási szakaszban még nem nyilvánosak.

A BKK továbbra is azzal számol, hogy 2021 februárjában megkötik a szerződést a közbeszerzési pályázat győztesével.

A kormány és a Fővárosi Önkormányzat közötti egyeztető, döntéselőkészítő fórum, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) korábbi ülésén arról egyezett meg a két fél, hogy a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért 6 milliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy a híd 18 hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A pénzt akkor utalják majd, ha már csak ez az összeg hiányzik, mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!