A kormány budapesti fejlesztéseket venne át, Karácsony szerint gyámság alá akarják helyezni a fővárost

2020. október 15. – 22:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A felek eltérően ítélik meg a kormány és a Fővárosi Önkormányzat közötti egyeztető, döntéselőkészítő fórum, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülésén történteket. A kormány sikeresnek értékelte az egyeztetést, Budapest vezetése viszont úgy látta, hogy a nagy ügyekben nem haladtak előre. Nem született megállapodás a nagykörúti kerékpárútról, a Biodóm, a Budavári Sikló, a rakpart és a budai fonódó villamosberuházás kormányzati átvételéről, vagy a Budapest újraindítását szolgáló szolidaritási adóról. Karácsony Gergely főpolgármester később azt posztolta a Facebookra: a kormány gyámság alá akarja helyezni Budapestet, pedig ha valamit a kormány valósít meg a fővárosban, azt az adófizetők, köztük a budapestek fizetik.

Az MTI összefoglalója alapján a következő témákban körvonalazódott egyetértés:

  • Lánchíd – A kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért 6 milliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy a híd 18 hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A pénzt akkor utalják majd, ha már csak ez az összeg hiányzik,mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
  • Pesti rakpartok, rozsdaövezetek, gödölői HÉV és 2-es metró összekötése – Egyetértettek a pesti rakpartok megújításában is, valamint megállapodtak, hogy a rozsdaövezetek kijelölésénél véleményezési jogot kap a főváros. Budapest ugyanakkor átadja a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötéséről szóló már elkészült terveket, és a feladatot átveszi a kormányzat.
  • Fonódó villamos a Műegyetem rakparton – Megállapodtak abban, hogy kormányzati finanszírozásban megépül a budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparti szakasza.
  • Közlekedési Múzeum – A főváros támogatását adta a Közlekedési Múzeum fejlesztéséhez.

Több kérdésben nem született megállapodás.

  • Kerékpárút a Nagykörúton – A kormány azt kérte a fővárostól, hogy állítsa vissza a Nagykörúton az eredeti, kétszer kétsávos forgalmi rendet, az ügyben „elmulasztott társadalmi párbeszédet” és az „elmaradt szakmai előkészítést” folytassa le, a járdán pedig semmiképen ne legyen bicikliút, mondta Fürjes. Az államtitkár közlése szerint Karácsony Gergely főpolgármester ezt nem tudta elfogadni.
  • Liget-projekt – A Liget-projekt ügyében a főpolgármester nem változtat az álláspontján, és nem fogadja el, hogy több épület legyen a Városligetben. Fürjes elmondása szerint Karácsony Gergely nem támogatta azt a javaslatot sem, amely arra irányult, hogy hozzanak létre egy szakmai munkacsoportot a kompromisszumos megoldás megkeresése érdekében.
  • A kormány átvállalna fővárosi fejlesztéseket – A kormány kész átvállalni a Biodóm, a Budavári Sikló, a rakpart és a budai fonódó villamosberuházás fejlesztését a fővárostól. Fürjes Balázs azt mondta: bíznak abban, hogy a javaslatot részben vagy egészben elfogadja majd a fővárosi önkormányzat. Ezekre a fejlesztésekre a főváros 55 milliárd forintot kér a közfejlesztési tanácsban, de ez az összeg nőhet, a lista bővíthető – jelezte az államtitkár. Az ülésen kiderült, hogy a kormány mégis megépíti a Hermina-garázst, így az erre szánt pénzt mégsem fordítják a Biodómra. Erre reagálva Fürjes Balázs közölte: ez igaz, de a kormány kész átvenni a beruházást, ha a főváros igényli.
  • Újraindítási adó Budapesten – A koronavírus-járvány és a kormányzati elvonások (Budapest-adó) miatt a főváros költségvetésében 70 milliárd forintos lyuk keletkezett. Karácsony Gergely ezért újraindítási adót szeretne bevezetni, amelyet azok a cégek fizetnének, amelyeket nem sújtott a járvány. A kormány azonban semmiképp nem támogat adóemelést, megszorításokat, eladósodást, ehelyett a főváros tehermentesítését, fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek. Ez bővítené a főváros költségvetési mozgásterét – mondta Fürjes. A kormány nem tudja támogatni, hogy újabb 70 milliárd forinttal adósodjon el a főváros, „Karácsony-adóval” sarcolják meg a budapesti vállalkozásokat, valamint csökkentsék a főváros szolidaritási hozzájárulásának összegét, mondta Fürjes. Azt sem tudták támogatni, hogy az idei több száz milliárdos támogatáson felül a kormány további 55 milliárd forint extra támogatást adjon a költségvetésből a budapesti fejlesztésekre – tette hozzá. Kis Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta: törvénymódosítás nélkül ez az út jogi értelemben kimerült, így végiggondolják, milyen más javaslattal állnak elő.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva találja.

A kormány megpróbálja gyámság alá helyezni Budapestet – írta az ülés után Karácsony Gergely a Facebookron. A főpolgármester azt írta: „erről szól, hogy a főváros, majd minden kezdeményezét elutasították, cserébe nagyjából azt ajánlották, hogy majd ők fizetik és valósítják meg a fejlesztéseket”.

Karácsony Gergely szerint ezzel az egyik „gond”, hogy a kormánynak és a fővárosnak nincs pénze, hanem az adófizetőknek van. „Köztük a budapestiek vannak a legtöbben (...)”, és ha

„bármi megvalósul, azt az adófizetők, benne a budapestiek fizetik”.

A főpolgármester úgy látja, hogy a kormány próbálja csökkenteni az ellenzéki önkormányzatok mozgásterét, a cselekvőképességét, hogy aztán „ujjal mutogathassanak és mantrázhassák: »al-kal-mat-la-nok«”.

Karácsony szerint a fővárosban azt kell megvalósítani és úgy, amit és ahogyan a budapestiek akarnak. Beton helyett zöldet, presztízsberuházások helyett élhető várost – összegzett, majd jelezte ennek megvalósítására kapott mandátumot, és ettől nem tágít.

A főpolgármester álláspontja szerint, amit a kormány elvesz a budapestiektől a Budapest-adóval, annak egy részét „nagy kegyesen” visszajuttatja, de – mint megjegyezte – úgy, hogy a beruházásokat „saját maguk akarják megvalósítani”. Karácsony Gergely azt írta, nehéz hinni a kormánynak. „Úgy állunk hát, hogy a fővárosi Fidesz-frakció kezdeményezésére az FKT-ra vittük a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett Budapest-adó csökkentését. Nemet mondtak, saját frakciójukat sem veszik komolyan” – fogalmazott. Karácsony szerint ezzel Budapest nettó befizetőjévé válik az államnak, mintegy 170 milliárdos hiányt kell kezelniük a járvány, a gazdasági válság és a „kormányzati sarc” miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!