Rosszul lett kedden Kübekháza polgármestere, ő is koronavírusos

2020. október 28. – 08:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nehézlégzéses fulladás és szédülés – ezek voltak a tünetei kedden Kübekháza polgármesterének, akinél még aznap este végeztek egy orrüregi tesztet. Ez igazolta a Covid-fertőzést, írja a Magyar Hang. „Pár napja picit köhögök, de nem ment el sem az ízlelésem, sem a szaglásom, ezért meghűlésre gondoltam, hőemelkedésem is csak kisebb volt. Reggel sem voltam túl jól, de délután egy nagyfokú fáradság és dekoncentráltság jött rám. Akkor éreztem, hogy valami baj van, amikor egy hivatalos okiratra kellett pár sort kézzel írnom, és nem forgott a toll a kezemben, és magam is megdöbbentem az írásomon. Mintha, nem is én írtam volna” – idézte a polgármestert a Kübekháza Hírszolgálat.

Molnár Róbert utoljára október 22-én járt a hivatalban, de akikkel találkozott nemrég, azokat valószínűleg letesztelik majd. „Nem magamért, hanem a környezetemért aggódom. Csak arra kérem Istent, hogy lakóinkat a kórháztól és a lélegeztető gépektől mentse meg” – fűzte hozzá a polgármester.

Rost Andrea kórházba került

„Tegnap volt az opera világnapja, amit idén egészen máshogy ünnepeltem, mint korábban. Néhány napja a Szent László Kórházba kerültem koronavírus-fertőzéssel. Hálás vagyok az orvosoknak és a nővéreknek, akik mindent megtesznek ebben a nehéz helyzetben” – kezdte hétfői Facebook-bejegyzését Rost Andrea opera-énekesnő, aki itt számolt be arról, hogy ő maga is megfertőződött, és emiatt kórházba került.

„Szeretettel és együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a fertőzéssel küzd! Még Amerikából is imádkoztak a gyógyulásomért. Már sokkal jobban vagyok! Mindenkinek köszönöm, aki gondol rám ezekben a napokban!” – idézte az énekesnő posztját a 444.hu.

Kedden Vidnyánszky Attiláról, Pikó András polgármesterről és Hajnal Miklósról, a Momentum politikusáról derült ki, hogy koronavírus-fertőzöttek.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!