Megfoszthatják a hibrideseket az ingyenes parkolástól Budapesten

2020. október 28. – 12:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megszüntetheti a főváros a hibrid autók ingyenes parkolását, csak a tisztán elektromos autóknak hagynák meg ezt az engedményt – tudta meg a Vezess.hu, és ilyen tervekről értesült a Telex is.

Megkeresésükre a Főpolgármesteri Hivatal annyit közölt, hogy „a zöld rendszámos gépjárművek parkolásának új szabályozásáról végleges döntés ugyan még nem született, de a szakterületünk vizsgálja a jelenlegi parkolási protokollok szigorításának jogi és fizikai lehetőségeit”.

Úgy tudjuk, a zöld rendszámos autókat is érintő, alapvetően azonban ennél komplexebb fővárosi parkolási reform a tervek szerint még az idén a közgyűlés elé kerülne, ugyanakkor elképzelhető, hogy ebben lesz csúszás, mivel a szerdai közgyűlés már elmaradt több polgármester igazolt koronavírus-fertőzöttsége miatt.

A Vezess.hu kitért cikkében arra is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018 év végén azt írta a zöld rendszámok kiosztásáról küldött kérdéseikre, hogy „a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében folyamatos egyeztetések zajlanak”, ugyanakkor hozzátették, hogy „a zöld rendszámmal járó kedvezmények csökkentése (..) jelenleg nincs napirenden”. Ebben közben annyi változás történt, hogy 2020 februárjában Kaderják Péter államtitkár azt nyilatkozta: dolgoznak a zöld rendszámok kiadásának feltételein.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!