Kiszedte és a tehervonat elé tette a vonat áthaladását jelző táblát, hogy megtudja, miért van a vágányok között
2020. október 27. – 09:09
frissítve
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 27 éves férfi ellen, aki egy Győr melletti település vasútállomásán vett ki egy vasúti jelzőtáblát a helyéről, és keresztben a vágányra tette az érkező tehervonat elé, hogy megtudja, minek van ott a vágányok között – olvasható az Ügyészség honlapján.
A férfi a vádirat szerint tavaly októberben szedte ki a vágányok közt található „Vigyázat áthaladó vonat” jelzőtáblát, és a sínekre fektette azt az érkező tehervonat elé. A vonat vezetője észlelte az akadályt és meg tudott állni előtte, ám mikor a vonatvezető kiszállt, hogy a táblát félrerakja, a vádlott felkapaszkodott az egyik vagonra és csak felszólításra mászott le onnan. Rendőrségi kihallgatása során a vádlott elmondta, hogy
szerinte annak a táblának nem volt semmi értelme, ezért szedte ki, és tette keresztbe a sínen, hogyha jön valaki, akkor választ ad arra, hogy miért van ott a tábla.
A vádlott ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható.