Felgyújtottak két halottaskocsit Érden, temetkezési cégek közötti leszámolásról lehet szó

2020. október 27. – 16:56

frissítve

Felgyújtottak két halottaskocsit Érden, temetkezési cégek közötti leszámolásról lehet szó
Forrás: Csőzik László Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

(A cikk az eredeti megjelenése után frissítésekkel bővült, ezek a cikk végén olvashatóak.)

Vasárnap felgyújtottak két halottaskocsit Érden, mindez azután történt, hogy az érintett cég egyik dolgozóját megfenyegették. Az esetről az Érdmostadott hírt, a portál megkereste a Fehér Fény Temetkezés és Kegyeleti Szolgáltató Kft-t, melynek ügyvezetője azt mondta, több fenyegetést is kapott a munkatársuk. Arra próbálták rávenni őket, minősíthetetlen szavak kíséretében, hogy fejezzék be a tevékenységüket, különben baj lesz.

A fenyegetéseket eltűnő üzenetben kapták, de párat azért el tudtak menteni. A fenyegetésekről még pénteken tájékoztatták a rendőrséget, a polgármestert, a jegyzőt és a temetőgondnokságot is.

Nem hagyták abba, baj lett

A Fehér Fény munkatársai természetesen nem hagyták abba a munkájukat.

És tényleg baj lett.

Vasárnap este a cég telephelyén kigyulladt és gyakorlatilag teljesen leégett két halottaskocsijuk. Az érdi újság a cégvezetőtől úgy tudja, a tűz helyszínén Molotov-koktélhoz hasonló gyújtóeszközöket találtak, de ezt a hírt a Pest Megyei Katasztrófavédelem Érdi kirendeltsége még nem erősítette meg.

Az ügy előzménye lehet, hogy a cég egyik munkatársa feljelentette előző munkahelyét, egy olyan céget, ami nem sokkal ezelőttig Érd egyik legnagyobb temetkezési szolgáltatójának számított. Az ügyből rendőrségi nyomozás lett, és olyan lavina indult el, ami megrengette a szóban forgó temetkezési cég tíz évig bebetonozottnak tűnt helyzetét Érden.

Megütötték, felmondott

Az Érdmost az ügy előzményeivel is részletesen foglalkozott, oknyomozásuk szerint a megfenyegetett férfi azért mondott fel korábbi munkahelyén, mert megütötték. és mert azzal szembesült, hogy valaki odahamisította az aláírását a szerződésére és a bérjegyzékére.

Azzal a céggel, ahol a férfi a felmondásáig dolgozott, 2010-ben kötött – az akkor még fideszes vezetésű – város 15 évre szóló alvállalkozói szerződést. A feljelentési ügy kirobbanása után aztán Érd mostani, ellenzéki polgármestere, Csőzik László vizsgálatot rendelt el.

Iroda a ravatalozóban, sírásás 280 ezerért, VIP-temetések

A feljelentett cég korábban havi 50 ezer forint+áfa és rezsiért tudott irodát bérelni, a helyi viszonyok alapján előnyös helyszínen: az Ercsi úti temető ravatalozójának épületében. Közben megkapták a köztemetések elvégzésével járó feladatokat is, illetve az önkormányzat VIP-temetéseit is. A cég tehát megkerülhetetlen lett az elmúlt tíz évben.

Az Érdmost által megkérdezett érdi temetkezési szolgáltatók szerint az iroda helyszíne és a kizárólagosság miatt is kivételezett helyzetben volt a társaság, ez pedig számos konfliktust szült. Így történhetett az is, hogy egyes esetekben elszabadultak a sírásások költségei. Arra hivatkozva például, hogy géppel kell kiásni a sírt a talaj szerkezete miatt, egy temetésen 280 ezerért ásattak ki markolóval egy dupla sírt. Igaz, ebben benne volt a földszállítás díja is, de ez még így is jóval magasabb összeg, mint amit az önkormányzati rendeletben megállapítottak.

Ravatalozás közben jöttek a magnóért

A lap megkérdezett több embert is, akik korábban a feljelentett céget bízták meg elhunyt rokonaik temetésével. Közülük többen is elégedetlenek voltak, volt olyan eset, amikor hiába fizették ki, hogy zene szóljon a ravatalozóban, egyszer csak jött a cég egyik munkatársa, és míg ők a ravatalozóban gyászoltak, kihúzta a magnót, és magával vitte azt, mondván, szüksége van rá.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Felbontották velük a szerződést

Egy másik furcsaságra 2011-ben derült fény, akkor egy az önkormányzat minden képviselőjéhez eljuttatott levélben az állt, hogy az orvosi ügyeleti időben elhunytak 99 százalékánál az ügyeletes orvos a szóban forgó temetkezési szolgálatot értesítette.

A történet lényeges eleme, hogy a szerződések áttanulmányozása után az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény nemrég felbontotta a szerződést a feljelentett temetkezési szolgáltatóval, semmisnek nyilvánítva azt, amit viszont a temetkezési cég nem fogadott el, szerintük a felmondás minősül érvénytelennek.

Frissítés november 9-én:

Az Érden sokáig nagyon meghatározó Gábriel Könnye nevű temetkezési cég, amellyel szerződést bontott az önkormányzat, az Érdmost cikkének megjelenése után közleményben tudatta az újsággal, hogy semmi közük nincs a halottaskocsik kigyulladásához, és együttérzésüket fejezték ki a kárt elszenvedett társaság felé.

Szintén a cikk megjelenése után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán rongálás megalapozott gyanúja miatt eljárás indult, a rendőrök október 28-án egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki, de a folyamatban lévő eljárásról további részleteket nem árultak el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!