Háromszor is büntetőfékezéssel erőszakoskodott, a mögötte haladó fejre állt

2020. október 26. – 09:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat egy 42 éves nővel szemben a Kaposvári Járási Ügyészség, aki Kaposvár közelében háromszor is indokolatlanul fékezett egy autó előtt, az utolsó alkalommal a sértett az összeütközés elkerülése miatt kisodródott az útról és felborult.

Az eset részleteiről annyit tudunk, hogy a vádlott még a lakott terület végét jelző tábla előtt beérte a sértett autóját, aki betartotta a 30 km/órás sebességkorlátozást, így a vádlottnak is le kellett lassítania. Kaposvárt elhagyva a nő megelőzte a sértett már gyorsuló és továbbra is szabályosan közlekedő autóját, de azért, hogy korábbi lassúsága miatt a sértettet megleckéztesse, hirtelen – forgalmi ok nélkül – autóját a sértett autója előtt lefékezte.

A vádlottnak egy fékezés nem volt elég, a „büntetőfékezést” kis ráhagyásokkal még kétszer megismételte. A sértett a harmadik alkalommal azonban nem tudta az intenzíven fékezett járművét az úttesten tartani, onnan lesodródott, és az út melletti füves területen a tetejére borult.

A büntetőfékezéstől felborult autóForrás: Somogy Megyei Főügyészség
A büntetőfékezéstől felborult autóForrás: Somogy Megyei Főügyészség

A balesetről a sértett mögött közlekedő autós tett bejelentést, a nő a helyszínen nem állt meg, a 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett sértettnek segítséget nem nyújtott. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádlottal szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!