Vasárnap minden adott lesz a komor őszi időjáráshoz

2020. október 25. – 07:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap országszerte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég és párás lesz a levegő, és csak délután szakadozik fel a felhőzet a Nyugat-Dunántúlon, írja a met.hu. A ködfoltok a Kisalföldön várhatóan csak lassan ritkulnak. Délelőtt az Észak-Dunántúlt kivéve még sokfelé várható eső, amely később kelet felé szorul vissza, eközben intenzitása fokozatosan gyengül. Estére a legtöbb helyen meg is szűnik a csapadék. Általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható. Késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn már egyre többfelé csökken a felhőzet, északkeleten azonban még maradhatnak erősebben felhős vidékek is. Kisebb eső elsősorban az ország északkeleti, keleti részén fordulhat elő, máshol számottevő csapadék nem valószínű. Reggelre helyenként köd képződhet. A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, főként a Dunántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, északkeleten lesz hűvösebb az idő.

Kedden az ország nagy részén gyengén felhős, napos idő várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és ott elszórtan eső, záporeső is előfordulhat. Reggelre helyenként köd képződhet. A délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon északira fordul, és megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az északnyugati határvidéken pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!