Ételosztóként dolgozik a börtönben az egykori BKV-vezér

2020. október 22. – 08:36

frissítve

Ételosztóként dolgozik a börtönben az egykori BKV-vezér
Fotó: Kocsis István, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója – Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Hajnali ötkor kel és ételosztóként dolgozik Kocsis István az Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a BKV korábbi vezérigazgatója a kecskeméti börtönben, írja a Blikk.

A lap belső forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a hűtlen kezelés miatt öt év szabadságvesztésre ítélt, „egykor nagy hatalmú cégvezetőnek” kell a legkorábban kelnie, hogy azok is megkapják a reggelit, akiknek reggel 6-kor kezdődik a műszak valamelyik külső munkahelyen. Az itteni elítéltek ugyanis valamennyien a börtönön kívül dolgoznak.

Kocsis azon kevesek közé tartozik, akik házon belül végezhetik a munkájukat, egy pár négyzetméteres kis helyiségben teljesít szolgálatot. Ide hozza be a kisteherautóval érkező ételt reggel és délben. Ügyelnie kell, hogy mindenki a megfelelő kosztot kapja, a kecskeméti Wéber Ede utcai börtönben ugyanis lehet választani például vegetáriánus menüt, illetve a cukorbetegek és más egészségi problémával küzdőket is speciális koszton tartják. Az egykori BKV-vezér munkaideje az ebéddel véget is ér, ugyanis nincs már meleg vacsora, délben hozzák a hideg estire valót is.

Bár a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága rendre visszautasítja, a kecskeméti börtönt a köznyelvben gyakran emlegetik luxusbörtönként. Az elítéltek többsége egyágyas cellákban tölti büntetését, a jól felszerelt közösségi konyhában pedig vannak, akik főzhetnek is. Ilyen körülmények között tölti négyéves büntetését egyébként Mengyi Roland korábbi fideszes képviselő is költségvetési csalás miatt.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<