Államosítanák a háziorvosi ügyeletet

2020. október 22. – 06:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új javaslat szerint az állam venné át a városoktól és a falvaktól a háziorvosi ügyeleti feladatok ellátását. Az előterjesztést Lipők Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője nyújtotta be október 15-én a megyei közgyűlésnek, írja a Magyar Hang.

A beterjesztő szerint a kormányzati elvonások miatt a jövő évben várhatóan kevesebb lesz a települési önkormányzatok bevétele, így még nehezebb feladat lesz az ügyeletek finanszírozása, ezért állt elő Lipők a javaslattal.

Az előterjesztésben az áll, ha az állam nem vállalja át ezt a feladatot, akkor rendezze a szektor „régóta esedékes” finanszírozását, kiemelve, hogy az elmúlt húsz évben egyszer volt emelés a létszámalapú finanszírozásban „ami közel sem oldotta meg az ügyeleti ellátás pénzügyi nehézségeit”.

Az egyik pont egy olyan szabályozás kialakítását kéri, amely „nem teszi lehetővé a háziorvosok ügyelet alóli felmentését”. A frakcióvezető szerint az önkormányzatoknak ugyan kezükben van a felmentés lehetősége, de kényszeríteni nem tudják az orvosokat az ügyeletre, mivel annak finanszírozását közvetlenül nem a települések intézik.

A fideszes többségű szabolcsi közgyűlés megszavazta az indítványt, és úgy határoztak, azt megküldik Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) vezető miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek is.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!