A drogból befolyó pénzből fizette a hiteleit egy komáromi díler

2020. október 22. – 09:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónap alatt több mint egymillió forintot keresett, a pénzből pedig a hiteleit fizette az a 27 éves férfi, aki ellen kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a díler azért kezdett droggal kereskedni, mert a hiteleit nem tudta fizetni, ezért elhatározta, hogy korábbi kapcsolatait felhasználva Hollandiából behozott kábítószer értékesítéséből fog megélni. A 2019 szeptemberében szerzett drogot jellemzően szórakozóhelyeken értékesítette, melyből

egy hónap alatt összesen 1 212 500 forint haszonra tett szert.

A férfi 2019 októberében Hollandiából szállította a speedet, ecstasyt és kokaint, amikor a rendőrök Tatán elfogták, és lefoglalták tőle a közel 1,5 millió forint értékű drogot.

Az ügyészség indítványozta, hogy a Tatabányai Törvényszék a vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést, közügyektől eltiltást szabjon ki, valamint a lefoglalt kábítószert kobozza el, és vele szemben 1 212 500 forintig vagyonelkobzást rendeljen el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!