Búcsúzik a hétvégi, nyitott pesti alsó rakpart

2020. október 21. – 17:41

Másolás

Vágólapra másolva

Idén utoljára a hosszú hétvégén lesz megnyitva a pesti rakpart a gyalogos- és kerékpáros-forgalom előtt.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint az autómentesített rakpartot – a Medián közvélemény-kutatása szerint – a budapestiek többsége támogatta: 73 százalék egyetértett azzal, hogy hétvégeken szüntessék meg a gépkocsiforgalmat, de még a forgalom teljes megszüntetését is 59 százalék helyeselte. A megkérdezettek több mint fele akár hosszabb távon is el tudná képzelni az autómentes rakpart koncepcióját – írták.

Fotó: Soós Bertalan / Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.
Fotó: Soós Bertalan / Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.

Idén fél éven át, májustól október végéig minden hétvégén a gyalogosoké és kerékpárosoké volt a pesti alsó rakpart. A rakpart lezárása a forgalmi adatok alapján nem okozott torlódásokat a városban, a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedési feltételein azonban jelentősen javított.

Az online közösségi tervezés nyers eredményei is azt mutatják, hogy a városlakók a jövőben zöldebb, autók nélküli, kikapcsolódásra alkalmas rakpartot szeretnének és egyértelműen támogatnák a rakpart gyalogosbarát megújítását – áll a közleményben.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!