Lázár János: Meghatározó fideszes politikusok is elhitték, hogy a párt átvételére készülök

Legfontosabb

2020. október 19. – 08:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János az utóbbi napokban több helyen is beszélt, interjút adott, leginkább a most megjelent, Churchillről szóló könyve miatt, de ilyenkor előkerült más téma is természetesen. Legutóbb elég határozottan kijelentette például, hogy a következő években, a Fideszben és azon kívül is, fognak még hallani róla. Most a Válasz Online készített az egykori kancelláriaminiszterrel hosszú interjút.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Lázár az interjúban azt mondja, hogy 2017-ben ő vetette fel a miniszterelnöknek, hogy inkább Hódmezővásárhelyen képzeli el a jövőjét. Meg is kapja a kérdést, hogy jó ötlet volt-e, hiszen azóta a városban az időközin és a rendes választáson is nyert az ellenzéki Márki-Zay Péter, ráadásul Orbán ezért őt vette elő. Pedig a parlamenti mandátumát simán megnyerte. Lázár erre azt mondja:

„Amihez sokan hozzáteszik, hogy eközben van néhány politikustársam, akinek a választókörzetében a Fidesz ugyancsak elveszítette a polgármester-választást, az illető mégis a nagypolitikában maradt. Csak nekem van ilyen jó dolgom, hogy miközben megnyertem minden választást, amelyen elindultam, miniszterelnök úr számonkéri rajtam mások vereségét is.”

Majd hozzáteszi, ez biztosan azért lehet így, mert Orbán a barátjának tartja, és a barátait nehezebb pályára teszi.

Lázár az interjúban arról is beszél, hogy szerinte fontos az anyagi függetlenség, párton belül is, hogy ne legyen kiszolgáltatott egy pártvezetőnek, miniszterelnöknek. A lap felveti a pletykát, miszerint Orbán azért haragudott meg rá, mert Simicskától egy nagyobb összeget kapott, hogy építse fel magát, amire Lázár azt válaszolja:

„A párton belüli versenytársak kiváló kamarillapolitikájának eredménye ez a pletyka. Meghatározó fideszes politikusok is elhitték, hogy én Simicskával és Spéderrel szövetkezve a párt átvételére készülök. Reggeltől estig ezt duruzsolták Orbán Viktor fülébe.”

Szerinte a magyar közéletben erős hagyományai vannak a „folyosói politizálásnak”, és ennek erejét alábecsülte. Majd megerősítette, hogy sem Simicskától sem mástól nem kapott pénzt. „Egyszerűen arról van szó, hogy a barátaimat nem a politikai tőzsde aktuális árfolyama szerint váltogatom. Amikor 2006-ban Áder Jánost támadták meg a Magyar Nemzetben, én letettem a névjegyemet mellette. Amikor Simicskát pocskondiázták, én akkor sem tagadtam meg. Amikor Spédert, én akkor is a barátomnak mondtam. A barátaimat és az elveimet nem vagyok hajlandó megtagadni” – mondja.

Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a felújított kiszombori rotunda átadásán 2020. október 11-énFotó: Rosta Tibor / MTI
Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a felújított kiszombori rotunda átadásán 2020. október 11-énFotó: Rosta Tibor / MTI

A Spéder Zoltán kiszorításáról, az ellene folytatott kormánymédiás kommunikációs támadásokról Lázár azt mondja az interjúban, hogy az erős motivációt adott neki, hogy otthagyja a kormányzatot. „Ezért is leszek más, ha egyszer újra az országos politikában dolgozom” – teszi hozzá. A kérdésre, hogy akkor tehát Rogán nyerte-e a csatájukat, Lázár azt mondja, sokféle fordítása lehet a történteknek, de az ő munkáját nem tudják megkérdőjelezni:

„Mindig a személyemet támadták, támadják, de nem hagyom magam kiszorítani a Fideszből. Ez az én pártom is”

– mondja. Szerinte egyértelmű, hogy Rogán nélkül 2018-ban nem győzhettek volna, de a kommunikáció nem minden, a mögé szakpolitika is kell.

Az ország függetlensége is felmerült az interjúban, így a Kínával való kapcsolat is. Lázár erről azt mondja, azzal ő sem ért egyet, hogy a Kínának ennyire kinyissuk az országot. „Helytelen, hiszen láthatóan létrejön az amerikai–európai együttműködés a kínaiakkal szemben. Ebben szerintem Magyarországnak az amerikaiakkal és az Európai Unióval kell együttműködnie. Nem engedhetjük meg, hogy Washington vagy Berlin úgy tekintsen ránk, mint a kínaiak szálláscsinálóira” – mondja.

Lázár az interjúban arról is beszél, hogy Orbán Viktor után a párt másod- és harmadvonala gyakorlatilag nem létezik, hogy a politikusokat szépen lassan ki kell vezetni a sport világából, illetve az is kiderült, hogy Rogán Antallal ellentétben Lázár János tudja, mi az a Telex. A teljes interjút ide kattintva tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!