Áttervezik a teljes Ferihegyi gyorsforgalmi utat

2020. október 19. – 11:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiírták a tendert a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út felújítására és bővítésére, olvasható Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezetőjének közösségi oldalán.

A tervezési kiírás lényege, hogy a most elszeparáltan futó kétszer egy sávos gyorsforgalmi utat és a kétoldalt mellette futó kétszer két sávos Gyömrői utat egybenyitják, és lesz belőle egy kétszer két sávos főút, zajvédelemmel, szakaszosan buszsávokkal és széles kerékpáros főútvonallal.

Forrás: BFK
Forrás: BFK

Az eddigi aluljárók és felüljárók megmaradnának a kétszer két sáv átvezetésével, kivétel a legbelső, Határ úti metróállomás fölötti felüljáró, ami maradna kétszer egy sávos, hogy ne vezessen be nagyobb forgalmat a belvárosba. A csomópontoknál, felüljáróknál az út kiszélesedne kétszer három sávra a kanyarodók miatt.

Az eljárás nyertesének a kiviteli tervek és a tenderdokumentáció elkészítéséig kell eljutnia 2022-re, írja Vitézy a bejegyzésben. Ha minden szerencsésen összeáll, és forrás is lesz rá, akkor onnantól még legalább két-három év a kivitelezés, vagy még akár több is, hiszen teljesen nem lehet lezárni ezt az útvonalat, valamennyire fenn kell tartani rajta a forgalmat.

Az átalakítás célja a kiírás szerint egyébként, hogy biztonságosabbá, kevésbé zavarérzékennyé tegyék az útszakaszt, amiket gyakran bénítanak meg teljesen balesetek, valamint hogy a környező kerületeket kevésbé vágja majd el egymástól. Várhatóan a forgalom lassul majd az egybeépítés után, amit a várakozás szerint a ferihegyi gyorsvasút ellensúlyoz majd – egyszer, ha megépül.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!