Müller Cecília C- és D-vitamin szedését javasolja

2020. október 18. – 07:58

Másolás

Vágólapra másolva

Nem szabad belefáradnunk a járványba, mert még legalább annyi van előttünk, mint amennyi mögöttünk – jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth Rádióban.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Az MTI beszámolója szerint Müller azt mondta, az utóbbi héten szerte a világban megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is. Szerinte az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik.

A szakember szerint a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, „mindenki a helyén volt”, az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság. Az állami hírügynökség lapszemléje szerint a második hullámban mutatott védekezés sikerességét nem értékelte; ha érdekli ez a téma, olvassa el például ezt a cikkünket.

Müller arról is beszélt, az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének, előttünk az influenzaszezon is. A háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat – mondta, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék az oltást háziorvosuktól.

Müller Cecília a legfiatalabbaknak egészségük megőrzése érdekében C- és D-vitamin szedését javasolta.

Müller Cecília hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására. Kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is.

A második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így szerinte az ellátás mindenki számára biztosított. Az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos – mondta az országos tisztifőorvos.