Október közepi időt hoz október közepe

2020. október 17. – 14:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lehetne szebb is, de valójában az évszaknak megfelelően borús, esős időt hoz az október közepi hétvége.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután a délnyugati megyékben, éjszaka az északkeleti, keleti harmad kivételével már másutt is csökken a felhőzet – írta a Met.hu.

Vasárnap az ország nagy részén változó felhőzetre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de délelőtt az északkeleti, keleti megyékben még borult maradhat az idő, ott inkább csak délutántól kezdhet el szakadozni a felhőzet. Gyenge eső, záporeső legfőképpen északkeleten fordulhat elő, de szitálás máshol is lehet. Az északnyugati, nyugati szelet napközben több helyen élénk, ma az Észak-Dunántúlon időnként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 15 fok között várható, délnyugaton, délen lesz enyhébb az idő.

Október 17-én a legmelegebb 1953-ban volt, akkor 29,3 fokot mértek, Pécs közelében. A hidegrekord sokkal frissebb: 2011-ben Vásárosnaményban csupán -8,1 fok volt.

Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!