Novák Katalin: véletlen, hogy az EU is épp most hirdetett lakásfelújítási programot

2020. október 17. – 06:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A könyvek ledarálását általában is elutasítja Novák Katalin, de a vitát kiváltó Meseország mindenkié című könyvet nem olvasta. A tárcanélküli miniszter szerint a lakásfelújítási program január 1-jén elindul, nem EU-s pénzből, az csupán véletlen, hogy az Európai Bizottság is felújítási stratégiát hirdetett meg.

Biztosan elindul január 1-jén a kormány által meghirdetett lakásfelújítási program – nyilatkozta az ATV-nek Novák Katalin. A családokért felelős tárca nélküli miniszter közölte, hogy a programot nem EU-s pénzből valósítják meg, az csupán véletlen egybeesés, hogy az Európai Bizottság is épp most hirdetett meg egy hasonló tartalmú stratégiát.

A program – amelyet Novák még csütörtökön jelentett be – hárommillió forintig visszatéríti a családok otthonainak lakásfelújításával járó anyag- és munkaköltségek felét. Ez a tervek szerint azoknak nyújt segítséget, akik nem új lakást vennének, számukra ugyanis már ott van a CSOK.

A pontos részletek egyelőre nem ismertek, Novák szerint a visszaigénylés részletei hamarosan megismerhetők lesznek. Azt viszont már most jelezte, hogy azoknak a szülőknek az esetében, akik a sérült gyermeküket ápolva részesülnek a gyermekek otthongondozási díjából (GYOD), nem lesz a gyermek esetében felső korhatár megszabva ahhoz, hogy részesülhessenek a lakásfelújítási programból.

A tervek szerint nem lesz felső határa a program pénzügyi keretének sem.

A tárcanélküli miniszter az interjúban beszélt a Meseország mindenkié című könyv körüli botrányról is, amely azzal indult, hogy a Mi Hazánk alelnöke, Dúró Dóra parlamenti képviselő ledarálta a szerinte homoszexualitást propagáló könyvet – majd nem sokkal később a Vagánybagoly és a 3. á című könyvet tépte szét nyilvánosan. Novák általánosságban elítélte a könyvek megsemmisítését, de elmondta, hogy a Meseország mindenkié című könyvet nem olvasta. Szerinte az, hogy a gyerekek milyen könyvet olvasnak, elsősorban a szülőkre tartozik, de az az állam felelőssége is, hogy az óvodák polcaira milyen könyvek kerülnek.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!