Nem adta ki az MTI, hogy pert nyert ellene a DK, mert már korábban sem adták ki a párt több közleményét
2020. október 17. – 14:31
frissítve
Nem jelentette meg az MTI azt a hírt, hogy pert veszített a DK ellen, amely azért fordult bírósághoz, mert az MTI a párt több közleményét nem jelentette meg. A DK ezért bírósághoz fordul.
Hiába nyert pert a DK az MTI ellen, a 80 milliárd feletti közpénzből fenntartott MTVA-ba tagolt állami hírügynökség továbbra is visszatart több, DK-től érkezett közleményt. De még a hírt is arról, hogy emiatt az MTI pert veszített a DK ellen. A párt a gyakorlat miatt ismét bírósághoz fordul.
„A pártállami cenzúra még azt is elhallgatja, hogy a DK pert nyert a cenzúra ellen. A DK ezért újabb pert indít a közmédia ellen” – írta a párt közleményében, az elsőfokú győzelme után.
Az eredeti per azután indult, hogy az MTI nem közölte a DK-tól az alábbi közleményeket:
– „Soron kívül vehet házat a budai Várban az Orbán-vej”
– „Ne a magyar adófizetők, hanem a felelősök fizessék ki az Orbán vejéhez került 13 milliárd forintot!”
– „Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat”
– „DK: Reagálás a bíróság ítéletére”
A bíróság a négy közleményről kimondta, hogy „a médiaszolgáltató szerződést szegett a közlés megtagadásával”, ezért arra kötelezték a Duna Médiaszolgáltatót, hogy az közleményeket adja ki az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül.