Börtönt kapott a pesti gimnázium besurranó tolvaja

2020. október 16. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen 1 év 11 hónap letöltendő börtönbüntetésre, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki tavaly nyáron az évzáró alatt kifosztotta a tantermekben hagyott táskákat.

A vádirat szerint a 46 éves férfi 2019. június 18-án a délutáni órákban, bement a XIII. kerületi Németh László Gimnáziumba azzal a céllal, hogy az évzáró ünnepség alatt a tantermekben hagyott táskákat kifossza. A férfi kihasználva azt, hogy a középiskola épületében az osztálytermeket őrizetlenül hagyták, készpénzt, mobiltelefonokat, bankkártyákat lopott el. A tettes négy osztályban pakolta ki a táskákat, több mint 50 telefon eltűnt, a kár mintegy 6 millió forintot volt.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfival mint többszörös és különös visszaesővel szemben 26 rendbeli besurranásos lopás vétsége miatt emelt vádat.

A bűncselekmények elkövetését beismerő férfit a börtön mellett 230 ezer forintos vagyonelkobzással is sújtották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!