Orbán Viktort lecsózás közben hívta Donald Trump

2020. október 16. – 06:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

David Cornstein, az Egyesült Államok leköszönő nagykövete csütörtökön nyilatkozta, hogy Donald Trump egyszer csak felhívta Orbán Viktort. „Néhány hete az Ovális Irodában adtam át a lemondólevelemet az elnöknek, aki beszélgetés közben egyszer csak azt mondta, hívjuk föl Viktort! Kiderült, hogy éppen a konyhájában volt. Ilyen dolgok nem szoktak csak úgy megtörténni az államok vezetői között” – mondta erről.

Ezt a sztorit most Orbán Viktor is kiegészítette a Blikknek:

„Épp a konyhában ügyködtem, melegítettem a vacsorát. Feleségem, Anikó saját termesztésű alapanyagokból készült, Európa-bajnok lecsóját kevergettem, amikor megcsörrent a telefonom. Trump elnök volt a vonal végén. »Hogy vagytok ti ott Magyarországon?« – szólt a kagylóba, majd aktuális témákról kezdtünk beszélgetni. Érdeklődtem az amerikai kampány állásáról. Azt mondta, éles a kampány, de nyerni fog.”

Ezután beszélgettek még a koronavírus-járványról és a vakcinák helyzetéről. Orbán azt kérdezte Trumptól, hogy Amerikán kívüli országok is hozzájuthatnak-e majd a vakcinájukhoz, ha az Egyesült Államokban lesz előbb, amire az elnök Orbán szerint megnyugtató választ adott. „Számíthattok rám” – idézte Orbán Trumpot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!