4 milliós kártérítést ítéltek meg a pedofilváddal 9 hónapra ártatlanul letartóztatott nőnek

2020. október 15. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Szolnoki Törvényszék csütörtökön jogerős döntést hirdetett abban a kártalanítási perben, amelyet egy 18 éves korában ártatlanul megvádolt és több mint 9 hónapot előzetes letartóztásban töltött nő indított az Igazságügyi Minisztérium ellen. A vád, amely alól végül bűncselekmény hiányában felmentették, gyerekek molesztálásáról szólt, ezért különösen nehéz élete volt a büntetés-végrehajtási intézetben.

2,5 millióról 4 millió forintra emelte meg a megítélt kártérítés összegét csütörtökön a Szolnoki Törvényszék annak a fiatal nőnek az ügyében, aki 2012 júniusa és 2013 áprilisa között összesen 9 hónapot és 13 napot töltött ártatlanul előzetes letartóztatásban.

A kártalanítási pert indító nőt gyerekek elleni szexuális bűncselekménnyel vádolták meg még 2012-ben, amikor épp csak betöltötte a 18. évét, hangzott el a tárgyaláson. Korábban nem volt büntetve. Előbb első-, majd 2016-ban másodfokon jogerősen is felmentették bűncselekmény hiányában: a hosszadalmas büntetőeljárás végére az bizonyosodott be, hogy nem követett el sem szexuális, sem szemérem elleni erőszakot.

A 9 hónap és 13 nap alatt, amíg be volt zárva, nem tudta tartani a kapcsolatot a kétéves gyerekével. A büntetés-végrehajtási intézetben nála idősebb és súlyosabb bűncselekmények miatt ülő elítéltekkel volt együtt.

„A fogvatartás elviselését nehezítette, hogy pedofíliával vádolták” – mondta a csütörtöki, jogerős döntés indoklásakor Takó Kornélia, a tanácsvezető bíró. Előfordult, hogy a rabtársai megverték, ennek megtörténtét orvosi látlelet bizonyította. A nő öngyilkosságot is megkísérelt a fogvatartásban. Szabadulása után teherbe esett, de abortusz mellett döntött: a fellebbezésében az szerepelt, hogy ennek a gyökere is a letartóztatás traumája volt, „az általa átéltekkel kapcsolatban jutott erre az elhatározásra”.

A kártalanítási perben a nő 5 millió forint nem vagyoni és 675 ezer forint vagyoni kártérítést kért. Az utóbbi igényt nem találták megalapozottnak. Az 5 milliós nem vagyoni kárigénynek korábban, első fokon a Kunszentmártoni Járásbíróság csak a felét ítélte meg. A másodfok azonban arra jutott, hogy ennél több jár. Ennek indoklásakor a tanácsvezető többek közt arról beszélt, hogy az anya és gyereke közti érzelmi kötődést igen súlyosan befolyásolta a kényszerű távollét. Azt is számításba vette a törvényszék, hogy általában véve a gyerekekkel is megváltozott a nő kapcsolata a történtek hatására: félni kezdett attól, hogy újra ilyen bűncselekménnyel vádolják meg, ezért a saját gyerekével sem mert többet kettesben maradni.

A tárgyaláson nem jelent meg személyesen a kártérítést kérő nő, csak az ügyvédje. Az alperes, az Igazságügyi Minisztérium részéről pedig nem jött el senki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!