Amikor jó biznisz elveszíteni egy polgármester-választást

2020. október 14. – 10:46

frissítve

Amikor jó biznisz elveszíteni egy polgármester-választást

Másolás

Vágólapra másolva

Az egy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon több, sokáig elmozdíthatatlannak tűnő fideszes polgármester is vereséget szenvedett, de voltak olyan ismert ellenzéki jelöltek is, akik alulmaradtak a versenyben. Megnéztük, kivel mi lett egy év alatt. Miniszterelnöki megbízotti, főpolgármester-helyettesi és országgyűlési képviselői karrierek a listán.

„Budapest vesztett egy főpolgármestert, én viszont nyertem egy kiváló tanácsadót” – kezdte értékelő beszédét Orbán Viktor egy évvel ezelőtt a választás éjszakáján, alig pár perccel azután, hogy kiderült, tíz év után elvesztette a Fidesz a fővárost, Karácsony Gergely szoros küzdelemben legyőzte Tarlós Istvánt.

Tarlós pár nappal később már felszabadultan, kisimult arccal, bőrdzsekiben adta át a feladatokat utódjának, egy interjúban pedig arról beszélt, hogy átlagban napi két-három órával többet alszik, mióta nem ő vezeti a fővárost. Nem sokat pihenhetett a kampány után, október végére már meg is volt az új feladata, Orbán – beváltva a választás éjszakáján tett ígéretét – országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki.

Azt ígérte, nem foglalkozik fővárosi ügyekkel

Kinevezése után Tarlós azt ígérte, hogy aktuálpolitikai kérdésekkel és konkrét budapesti projektekkel biztosan nem fog foglalkozni. „Állandóan azzal a kérdéssel néznék szembe, hogy akkor most mit gondolok Karácsony Gergely munkájáról, és viszont. Én nem szeretném, ha folyton azt kérdezgetnék, hogy az ő lépéseiről vagy tevékenységéről mit gondolok. Ebben meg is állapodtam előzetesen a miniszterelnök úrral, hogy konkrét budapesti projektekkel nem foglalkozom” – mondta az Indexnek adott interjúban.

Ehhez képest az elmúlt hónapokban jó pár alkalommal megszólalt fővárosi ügyekben, hogy megerősítse a kormány „Karácsony alkalmatlan” narratíváját. Bár az alkalmatlan szót sose mondta ki, a Lánchíd felújítása körül kialakult vitában például úgy fogalmazott, hogy szerinte Karácsonyék részéről csak „a hókuszpókusz folyik, a panaszkodás, az egész egy mese”. Júniusban pedig azt vetette Karácsony szemére egy interjúban, hogy nyolc hónap alatt a nagykörúti kerékpársávokon kívül az égvilágon semmit nem tett.

Az új feladatairól már jóval kevesebbet lehetett hallani. „Ez az én dolgom és a miniszterelnöké. Egyébként letettem már anyagokat a miniszterelnök úr asztalára közlekedési ügyekben” – válaszolta az Azonnalinak, amikor arról faggatták, hogy milyen témákban adott tanácsot Orbánnak kinevezése óta. Annyit azért elárult a volt főpolgármester, hogy javarészt országos ügyekkel foglalkozik, például az M0-s körgyűrűvel, a 8-as út megépítésével, árvízvédelemmel és a mérnöki kamarával.

Karácsony Gergely megválasztott és Tarlós István leköszönő főpolgármester a hivatal átadás-átvételén a Városházán 2019. október 17-énFotó: Kovács Tamás / MTI
Karácsony Gergely megválasztott és Tarlós István leköszönő főpolgármester a hivatal átadás-átvételén a Városházán 2019. október 17-énFotó: Kovács Tamás / MTI

Jóval konkrétabb és a fővárost is érintő tanácsok derültek ki abból az Orbánnak írt leveléből, amit a Népszava hozott nyilvánosságra májusban. A lap szerint Tarlós többek közt azt javasolta, hogy vonják össze a MÁV-ot és a Volánt, mondjanak le a fogaskerekű és a libegő felújításáról, de az is szerepelt a levélben, hogy vessék el az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötését, és elmaradhat a budai fonódó második üteme is, mint ahogy az M3-as metróvonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása is halasztható. A Népszava megkeresésére Tarlós nem reagált, az Indexnek ugyanakkor azt mondta, a levelet két hónappal korábban írta, és az volt a kérdés, hogy a járványhelyzet miatt mi halasztható, és mi nem.

A tanácsadói tisztség mellett februárban a MÁV igazgatóságába is beválasztották a volt főpolgármestert.

Korábbi ellenfelüket ellenőrizhetik

A tavalyi választás egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a VIII. kerületben a civilek támogatásával induló exrádiós Pikó András legyőzte kormánypárti ellenfelét, Sára Botondot. Nem hagyták azonban magára a vesztes józsefvárosi polgármestert, Orbán januárban kinevezte a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottnak, május óta pedig a nemzetgazdálkodási szempontból kiemeltnek nyilvánított Közlekedési Múzeum beruházásért is Sára felel.

Mivel a kormányhivatal látja el az önkormányzatok törvényességi felügyeletét, gyakorlatilag Sára vezetésével ellenőrzik a főváros és a kerületek törvényi működését. Az önkormányzati törvény széles jogkörökkel ruházta fel a kormányhivatalokat: indokolt esetben akár kezdeményezhetik a központi költségvetésből járó támogatás egy részének visszatartását vagy megvonását, de fegyelmi eljárást vagy pert is indíthatnak a polgármester ellen, ha törvényt sért, és kezdeményezhetik a kormánynál az Alaptörvénnyel ellentétesen működő képviselő-testület feloszlatását.

Sára Botondról tavasszal lehetett gyakran hallani, az ő vezetésével ellenőrizte többször is a kormányhivatal a Pesti úti Idősotthont, ahol összesen 313 lakó fertőződött meg koronavírussal. Szintén Sára volt az, aki vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett több ellenzéki polgármesterrel és alpolgármesterrel szemben összeférhetetlenség gyanújával. Kormányhivatali teendői mellett Józsefvárostól se szakadt el teljesen. Pár napja egy kerületi iskola felújított udvarát adta át, szeptember végén pedig Kocsis Máté országgyűlési képviselővel tartott lakossági fórumot a kerületben. Szerettünk volna az eseményre regisztrálni, de azt a választ kaptuk a szervezőktől, hogy a járványhelyzet miatt csak korlátozott számban engednek be nézőket, és sajnos már betelt a rendezvény.

Sára Botond fővárosi kormánymegbízott és Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr polgármestere a Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő emlékére tartott tokaji jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen 2020. október 2-ánFotó: Balázs Attila / MTI
Sára Botond fővárosi kormánymegbízott és Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr polgármestere a Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő emlékére tartott tokaji jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen 2020. október 2-ánFotó: Balázs Attila / MTI

Ugyancsak korábbi ellenfele törvényi működését ellenőrizheti Alakszai Zoltán, akit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal élére tettek. Tavaly a választási kampány közepén, augusztus elején ugrott be miskolci polgármesterjelöltnek, miután Kriza Ákos polgármester betegségére hivatkozva visszalépett. Ilyen rövid idő alatt nem sikerült felépíteni a korábbi jegyzőt, a miskolci iskolaigazgató Veres Pál nagy fölénnyel, 16 százalékpontos különbséggel nyert a borsodi városban.

Facebook-oldala alapján azonban messze nem ért véget Alakszai politikai karrierje, az utóbbi hetekben Koncz Zsófia országgyűlési képviselő mellett kampányolt Szerencsen, Miskolcon pedig Varga Judit és Palkovics László társaságában ott volt a SEGA üzemében, amikor legyártották a 75 milliomodik önindítót. Jelenleg a megyei kormányhivatalt vezeti, de nem lenne nagy meglepetés, ha a következő választáson őt jelölné a Fidesz miskolci polgármesternek, és arra is van esély, hogy 2022-ben Alakszait indítják Hubay György vagy Csöbör Katalin helyett valamelyik miskolci választókörzetben.

Az egyiket hiba volt indítani, a másiknak nincs esélye. Aztán kinevezték őket

Szó szerint magasabb székbe került Gy. Németh Erzsébet és Tüttő Kata a fővárosban, legalábbis a közgyűléseknek otthont adó díszteremben mindenképp így van. Gy. Németh huszonhat éve tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, és egy ideig országgyűlési képviselő is volt, holott eddig egyetlen választáson sem tudott nyerni. 2002-ben főpolgármesternek, 2014-ben és 2019-ben XVII. kerületi polgármesternek, két éve pedig egyéni országgyűlési képviselőnek indult, mindannyiszor sikertelenül. A fővárosi politikában mégis meghatározó szerepe lett az elmúlt évtizedekben, mint ahogy pártja is döntő tényező Budapesten, a DK-frakció támogatása nélkül ma semmit nem tud keresztülvinni a közgyűlésen a többi ellenzéki párt.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes és Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2020. szeptember 30-ánFotó: Mónus Márton / MTI
Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes és Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2020. szeptember 30-ánFotó: Mónus Márton / MTI

Hasonlóan alakult a története Tüttő Katának, az MSZP politikusa az V. kerületben indult, de Szentgyörgyvölgyi Péter 52-42 százalék arányban legyőzte. Ma Gy. Németh a humán területekért, Tüttő a városüzemeltetésért felel a Városházán.

Kettejük főpolgármester-helyettesi kinevezésének pikantériája, hogy a tavalyi kampányban nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amiben Karácsony elismeri, hogy hiba volt az V. kerületben indítani Tüttőt, volt élettársa, Leisztinger Tamás belvárosi ingatlanügyletei miatt. „Az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást.” Ezt pedig a későbbi humán ügyekért felelős főpolgármester-helyetteséről mondta Karácsony.

Nagyvárosi vesztesek karrierjei

Debrecenben nem sikerült közös polgármesterjelöltet állítania az ellenzéknek, súlyos vereség lett a vége. A DK-s Varga Zoltán mindössze a szavazatok 21 százalékát szerezte meg, de ha összeadjuk szavazatait a Momentum–LMP–Jobbik jelöltjéével, még akkor is nagyjából 28 százalékponttal lemaradtak a győztes kormánypárti Papp Lászlótól.

Varga Zoltán kompenzációs listáról bekerült a testületbe, de pár hónap múlva egy nagy nyilvánosságot kapott incidens után már a parlamentben találta magát. December elején intim felvételek és zaklatási vádak láttak napvilágot Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselőről, aki lemondott parlamenti mandátumáról. Helyét az országos politikában eddig kevésbé ismert Varga vette át.

Két éve akkor szerepelt az országos médiában, amikor egy debreceni közgyűlésen „ufók és kormányzati őrültségek” ellen védő alusisakot tett a fejére. Az „illegális bevándorlás és az azt támogató szervezetek elutasításáról” szóló nyilatkozattervezetről vitatkoztak a képviselők, és Varga így fejezte ki véleményét.

Szegeden az alulmaradt kormánypárti támogatottságú jelölt, Nemesi Pál most nagyobb fejlesztéseket vihet végbe, mint tavalyi ellenfele, Botka László. Szegeden hosszú évek óta nincs esélye a Fidesznek, tavaly is mindent bevetettek, hogy 17 év után át tudják venni a hatalmat az alföldi városban. Egy helyi milliárdos vállalkozó, Nemesi Pál mögé álltak be, aki kampánya során mindvégig azt szajkózta, hogy független jelölt, és hogy szerinte jóval több fejlesztést lehetne Szegedre hozni, mint amennyit eddig Botkának sikerült.

A győzelem nem jött össze, de Nemesit és az egész térséget érintő fejlesztési ötleteit nem felejtették el Orbánék, szeptemberben a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosának nevezték ki. A Magyar Közlöny szerint feladata lesz, hogy figyelemmel kísérje az európai uniós és állami forrásból megvalósuló fejlesztéseket, a tervezéstől a megvalósításig. Konkrét döntési jogköre ugyan nincs, de a térség beruházóinak érdemes lesz őt felkeresniük, ha Bács-Kiskun, Békés vagy Csongrád-Csanád megyében szeretnének valamilyen fejlesztést megvalósítani.

Családi cége, a Ferroép Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt.-t rendszeres nyertese a térség közbeszerzéseinek, ők építettek például termálfürdőt Lezsák Sándor parlamenti alelnök Lakitelki Népfőiskolája területén, 4,5 milliárd forintért.

(Borítókép: Szavazók az önkormányzati választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. október 13-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!