Káel Csaba hétfőn találkozik az SZFE küldöttségével

2020. október 11. – 18:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Káel Csaba, mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, megkereste és formális beszélgetésre invitálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatóinak delegációját, a meghívást az egyetem közössége elfogadta – közölte az SZFE hallgatói önkormányzata.

„Egyetemünk polgárai eddig is és a továbbiakban is az átláthatóság, a tények és az egyenlő felek közötti párbeszéd elkötelezett híveiként vettek, és kívánnak részt venni a modellváltás körül kialakult vitában. Amennyiben lehetőség nyílik arra, hogy autonómiára való törekvéseinket releváns tárgyalópartnernek tolmácsolhassuk, készen állunk rá. A kormánybiztos meghívását október 12. hétfőre az Egyetem közössége elfogadta, a küldöttség tagjai közé az oktatókon kívül hallgatókat is delegálunk, hiszen a közös jövőnk a tét” -írták.

Szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá került. Az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési jogkörök.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és külföldi híresség állt ki mellettük. Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. Követeléseik között szerepel, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát; állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit; és az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!