Szerencsi időközi választás: a választók 44,5 százaléka szavazott

2020. október 11. – 12:26

frissítve

Szerencsi időközi választás: a választók 44,5 százaléka szavazott

Másolás

Vágólapra másolva

A szerencsi-tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselő választáson este fél hétig 44,57 százalékos volt a részvétel. 34 627-en adták le addig a szavazatukat.

A részvételi hajlandóság jóval alacsonyabb maradt, mint 2018-ban, a rendes országgyűlési képviselő választáson. Akkor 18:30-ig már a választópolgárok 64,95 százaléka, azaz 50 118 ember szavazott.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert idén júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, a fideszes Koncz Ferenc. A választásnak komoly tétje van: ha nem a Fidesz jelöltje nyer, a kormánypárt elveszítheti kétharmados többségét az országgyűlésben. Elemzésünket az erőviszonyokról itt olvashatja.

A képviselői mandátumért öten szálltak versenybe:

  • Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP)
  • Váradi Gábor (független)
  • Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP)
  • Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt)
  • Tóth Ádám (független)

A választókerület 42 településén 110 szavazókört alakítottak ki. A választókerületben 77 687-an jogosultak szavazásra, közülük 50-en átjelentkezéssel szavaznak.

A szavazás este 7-ig tart. Az eredményről részletesen beszámol a Telex.

(Borítókép: Bődey János/Telex)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!