Kutyanyakörvvel fojtogatta fiatalkorú barátnőjét egy nagykanizsai férfi

2020. október 10. – 10:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Zalaegerszegi Járásbíróság letartóztatásba helyezett egy 35 éves férfit, aki megverte, és egy kutyanyakörvvel fojtogatta fiatalkorú barátnőjét.

Az előzményekről szombaton a Zalai Hírlap számolt be a Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása nyomán. Eszerint a 35 éves nagykanizsai férfi áprilisban került közelebbi kapcsolatba a fiatalkorú lánnyal, aki hozzá is költözött. Október 4-én a lány a barátnőjével autóval indult a városba, amin a férfi feldühödött, ezért utánuk eredt, majd autójukat a Zrínyi utcában megállította.

A férfi a hajánál fogva kirángatta a kocsiból a lányt, majd az albérletébe hurcolta, ott lemeztelenítette és bántalmazta, azzal gyanúsítva, hogy megcsalja őt. A férfi másnap sem engedte szabadon a lányt, akit újra megvert, a nyakára pedig kutyanyakörvet csatolt, azzal fojtogatta.

Végül a lány délután értesíteni tudta az anyját, aki érte ment. A lány pórázzal a nyakán távozott a lakásból, állapota miatt kórházba került, miután a zúzódások mellett az orrcsontja is eltörött.

Ide kattintva olvashatóak a Telex legfrissebb hírei.

A korábban többször büntetett férfi elmenekült a lakásból, a rendőrök kedden fogták el egy emeletes ház tetején. A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, mert felmerül a szökés, elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés, valamint a sértett és a tanúk befolyásolásával a bizonyítás megnehezítése (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!