Helyreállt a vasúti közlekedés Ferencváros és Kelenföld között

2020. október 9. – 07:01

Helyreállt a vasúti közlekedés Ferencváros és Kelenföld között

Másolás

Vágólapra másolva

Újra járnak a személyszállító vonatok Ferencváros és Kelenföld között, írja az MTI a Mávinform alapján.

Ferencváros és Kelenföld között, a szerdai baleset helyszínén csütörtök estére visszaemelték a kisiklott tehervagonokat, éjszakára pedig visszaépítették a felsővezetéket, és a vasúti pálya ellenőrzése után már mindkét vágányon megindulhatott a közlekedés.

Péntek hajnaltól eredeti, teljes útvonalon közlekednek a győri és a pécsi fővonal távolsági járatai, a soproni és szombathelyi InterCity-k, valamint az S36-os és G43-as elővárosi járatok is.

(A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide!)

Az M3-as metrópótló, az M4-es metró és az 1-es villamos kijelölt szakaszain már nem fogadják el a vasúti jegyeket és bérleteket.

Szerdára virradó éjszaka az Összekötő vasúti híd és Ferencváros állomás közötti pályaszakaszon egy tehervonat az előtte álló tehervonatnak ütközött. Senki sem sérült meg, de négy teherkocsi kisiklott. Mindkét tehervonatot magántársaság közlekedtette. A baleset idején a szakaszon a vasúti biztosítóberendezés jól működött.

(Borítókép: Mávinform/Facebook)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!