Egész éjjel dolgoztak a Ferencvárosnál kisiklott tehervonat visszaemelésén

2020. október 8. – 06:52

frissítve

Egész éjjel dolgoztak a Ferencvárosnál kisiklott tehervonat visszaemelésén

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy szerda reggel megírtuk, egy álló tehervonatnak ütközött egy másik tehervonat az összekötő vasúti híd és a Ferencváros állomás közötti szakaszon, emiatt szünetel a vasúti forgalom Ferencváros és Kelenföld között. Csütörtök reggel az éjjeli munkálatokról posztolt a Mávinform.

(A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide!)

A balesetnél négy tehervagon kisiklott, senki sem sérült meg. Mindkét tehervonatot magántársaság közlekedtette. A Mávinform legfrissebb posztjában azt írja:

„egész éjszaka dolgoznak a szakemberek a tegnap kisiklott teherkocsik beemelésén az Összekötő vasúti híd és Ferencváros vasútállomás közötti szakaszon. A 150 tonna teherbírású vasúti Kirow daru helyezi vissza a vágányokra a balesetben érintett járműveket. A munkálatokat napközben a felsővezeték-hálózat visszaépítésével és a sérült pályaszakasz helyreállításával folytatják majd, hogy a forgalom újraindulhasson ezen a szakaszon.”

A műszaki mentés befejezéséig ideiglenes közlekedési rendet vezettek be:

  • A pécsi vonal InterCity vonatai, a hegyeshalmi vonal távolsági vonatai, az S36-os és G43-as elővárosi járatok fővárosi végállomása Kőbánya-Kispest helyett Kelenföld lesz. Ezeken a vonalakon és járatoknál késésekre kell számítani.
  • A vasúti jegyek, bérletek, utazási igazolványok a BKK járatain felhasználhatók egyes szakaszokon: az 4-es metrón a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között, az M3-as metrópótlón Kőbánya-Kispest és Népliget között, valamint az 1-es villamoson Népliget–Ferencváros vasútállomás–Kelenföld vasútállomás megállók között.

(Borítókép: Mávinform – Facebook)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!