Egy megye II.-es focista egy eldobott vizespalackkal fél szemére megvakította a másik csapat klubvezetőjét

2020. október 8. – 07:55

frissítve

Egy megye II.-es focista egy eldobott vizespalackkal fél szemére megvakította a másik csapat klubvezetőjét

Másolás

Vágólapra másolva

Durván megsérült a Somogy megyei másodosztályban szereplő Kaposmérő focicsapatának egyik elnökségi tagja a lelátón, amikor az ellenfél (Somogyvár) csapatának egyik lecserélt tagja megdobta egy vizespalackkal, írja a Blikk.

„A Somogyvár otthonában rendezett vasárnapi mérkőzés második félidejében az egyik lecserélt hazai focista ugyanis

egy vizespalackkal olyan erővel dobta szemen a lelátón helyet foglaló klubvezetőt, hogy az a kórházba szállítás és a gyorsan elvégzett műtét ellenére megvakult a bal szemére”

– írja a lap.

Csete Károly, a Kaposmérő elnöke a Blikknek elmondta, az eset után a meccs is eldurvult, négy piros lapot osztott ki a játékvezető. A szemén megsérült elnökségi tagról pedig annyit mondott, nagyon komoly fájdalmai vannak, de ha minden jól megy, pénteken elhagyhatja a kórházat.

„A második félidő derekán a vendéglátók egyik játékosa a lecserélése közben rövid szóváltásba keveredett elnökségi tagunkkal, aki az ismerősei révén jóban volt a somogyvári szurkolókkal, így a hazai nézők között foglalt helyet. A focista – miután leült a kispadra – nem bírt az idegeivel, hirtelen felpattant, és megdobta az áldozatot”

– mesélte az esetet a klubelnök.

Csete szerint a PET-palackot dobó férfinak volt már rendőrségi ügye. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés ügyében nyomoz ismeretlen tettes ellen. „A Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatósága a rendőrségi jelentés után hoz döntést a futballista jövőjét illetően, a játékengedélyét azonban egyelőre bevonták, vagyis nem léphet pályára” – írja a Blikk.

(Borítókép: Kaposmérő SE – Facebook – részlet)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!