Már több orvos jelentkezett a magánklinikán, hogy feladná állami állását

2020. október 8. – 14:36

frissítve

Már több orvos jelentkezett a magánklinikán, hogy feladná állami állását

Másolás

Vágólapra másolva

„A magántulajdonban lévő Országos Gerincgyógyászati Központnál már több orvos is jelentkezett, akik ott szeretnének főállásban lenni, feladnák állásukat az állami kórházban” – mondta a Telex kérdésére Varga Péter Pál alapító főigazgató.

Mint megírtuk: az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló, kedden elfogadott törvény jelentős béremelést ígér az állami szolgálatot vállaló orvosoknak, de korlátozná a magánklinikákon vállalt másodállásokat. Az orvosok egy része választásra kényszerül: marad az állami kórházban, vagy a magánszférában folytatja.

Az új törvénycsomag azt is célozza, hogy az állami és a magánellátásokat élesen szétválasszák. Félő azonban, hogy ha az orvosok nem maradnak az állami kórházban, bizonyos ellátások csak magánintézményben lesznek elérhetők.

Bár a gerincgyógyászati központ magánintézmény, olyan speciális szaktudás koncentrálódott ott, hogy nagy számban végzünk társadalombiztosítás által finanszírozott beavatkozásokat is, amelyeket máshol nem tudnak megoldani – mondta Varga Péter Pál.

Arra a kérdésre, hogy az új egészségügyi szolgálati jogviszony veszélyeztetheti-e ezeket a tb-re végzett ellátásokat, Varga Péter Pál azt válaszolta: nem lát ilyen veszélyt. Ezeket az ellátásokat egyedül az veszélyezteti, tette hozzá a főigazgató, hogy az intézmény eddig is a privát bevételeiből pótolta ki ezeknek a beavatkozásoknak az állami finanszírozását. Köztudott ugyanis, hogy az állami támogatás összege és a műtétek valós költsége régen elszakadt egymástól. „A koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt a külföldi fizetős betegek ellátása, így azt mondhatjuk, most leginkább azzal keresünk pénzt, ha szombaton zárva tartunk” – mondta Varga Péter Pál.

(Borítókép: Digitális röntgenfelvétel készül az Országos Gerincgyógyászati Központban. Fotó: Beliczay László/MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!