Elég mély lyukra futott a Magyar Nemzet egy Pikó Andrást lejárató cikkel

2020. október 7. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pikó András független nyolcadik kerületi polgármester a kerület legutóbbi testületi ülésén azzal példálózott, hogy a Fidesz korrupciós gyakorlata olyan, mintha ő az apja cégével újíttatná fel a kerületben lévő bérlakásokat. Erre a Magyar Nemzet megírta, hogy Pikó az apja cégével újíttatná fel a bérlakásokat, vette észre Jámbor András, Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes munkatársának posztját a Mérték Médiaelemző Műhely. (Cikkünkben eredetileg csak a Mérték Médiaelemző Műhelyre hivatkoztunk.)

Jámbor szerint a cikket Nagy Orsolya, a korábbi fideszes polgármester, Sára Botond volt munkatársa jegyzi, aki most már a kormányhoz közelálló lap szerzője. Azt írta, hogy „a cikkel a nyilvánvaló hazugságon túl is van pár probléma, ugyanis ahogy Magyar Nemzet-cikkben ezzel szemben eredetileg azt írták, hogy „a tisztakezűséggel és átláthatósággal kampányoló Pikó András józsefvárosi polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen kijelentette: sajnálja, hogy a kormány visszavette a 620 millió forintos támogatást az önkormányzati tulajdonú bérlakások rendbetételére, mert apja kiváló építési szakember, és el tudná végezni a munkát (…) Pikó a beszédében utalt arra, hogy azzal sincs semmi baj, hogy a miniszterelnök apjának bányái vannak, az ő apjának pedig építési vállalkozása.”

Pikó minderre reagálva azt írta a Facebookon, hogy „önmaga paródiájává vált a Fidesz-propaganda: azt találtam mondani, hogy olyan a Fidesz korrupciós gyakorlata, mintha én polgármesterként az apámmal újíttatnám fel az önkormányzati lakásokat. Erre leírták, hogy az apám cégével újíttatnám fel a lakásokat, aki egyébként évek óta nem él”.

„Egy példabeszédben azt világítottam meg, hogy szemben a kormányfővel, akinek édesapjának bányájából mai napig érkezik alapanyag állami építkezésekre, nálunk miért lenne elképzelhetetlen a családtagok ilyen birodalomépítése. Meg sem fordult a fejemben, hogy bárki komolyan gondolja, hogy a Fideszéhez hasonló korrupciós gyakorlatokat vezetnék be a kerületben, ráadásul azokat a képviselő-testület nyilvánossága előtt, az antikorrupciós stratégiánk tárgyalása idején jelenteném be”

– írta. A polgármester arra is kitért, hogy havi rendszerességgel nyeri a sajtópereket az általa a „Fidesz propagandamédiájának” nevezett médiumok ellen, de most rájött, hogy „mindig van lejjebb”. Szerinte a korrupt gyakorlatok tilalma nem csak a jog feladata, hanem a politikai kultúra része kellene, hogy legyen.

Frissítés:

Azóta már rájöttek a Magyar Nemzetnél, hogy nem stimmel, amit írtak, mert Pikó Facebook-posztja után gyorsan átírták a cikk címét arra, hogy „Pikó András orbitálisat lódított a testületi ülésen+hangfelvétel”, a cikkben pedig a vállalkozós történetről azt írták: „mint kiderült, Pikó csak kitalálta az édesapjáról a sztorit, aki évekkel ezelőtt meghalt.” A sajtóetikailag elfogadott szokással ellentétben a Magyar Nemzet nem jelezte, hogy a korábbi állapothoz képest miben változott meg a cikk tartalma, egyszerűen csak átírták a szöveget. A bizonyítéknak szánt hangfelvétel pedig csak egy a polgármester hosszú felszólalásából kiragadott, mindössze 21 másodperces felvétel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!