Újraindítási adóval pótolná a főváros a járvány okozta súlyos veszteségeket

2020. október 7. – 15:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős hiánnyal néz szembe a főváros költségvetése a koronavírus-járvány miatt.

Mintegy 69 milliárd forintos lyuk tátong a fővárosi önkormányzat 300 milliárdos költségvetésében, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén. Ez főleg a járvány miatt csökkenő bevételekből keletkezett. A számítások szerint a következő években még tart a válság.

Nagyjából 2023-ig szűk esztendők várnak ránk, túl kell élnünk ezt az időszakot

– mondta Karácsony.

Így állt össze a 69 milliárdos hiány: Az eredeti tervekhez képest 174 milliárdos iparűzésiadó-bevétel helyett csak 139 milliárd folyt be, ami 35 milliárdos mínuszt jelent. A közösségi közlekedés bevételkiesése 20 milliárd forint. Az egyéb elmaradó bevételek (Állatkert, gyógyfürdők, múzeumok, könyvtárak) 3 milliárd forintot tesznek ki. 1 milliárddal kevesebb az osztalékbevétel, és szintén egymilliárddal az értékesítésekből származó bevétel. A szolidaritási hozzájárulás évközi emelése további 12 milliárd forinttal terhelte meg a fővárost.

A főváros tavasszal megelőző intézkedésként zárolt 65 milliárd forintot a válság hatásainak kivédésére. Októberben a 65 milliárdos zárolás felét végrehajtják, és 30 milliárd forint értékben törölnek a költségvetésben szereplő beruházásokat, feladatokat. Átstruktúrálják 10 milliárd forint értékben az idén lehívható EIB-hitelkeretet, és 29 milliárd forintnyi értékpapírt adnak el, ami a további évek működési kiadásaira és a fejlesztések saját forrásainak finanszírozására szolgált volna.

A válságstratégia szerint a következő években Budapest a saját, fejlesztésekre tervezett forrásait a működés finanszírozására használja fel, a fejlesztéseket pedig hitelből, támogatásokból, közvetlen EU forrásokból finanszírozza majd.

Karácsony szerint a főváros előtt két út áll: feléli a pénzügyi tartalékát, elégeti azt a pénzt ami az elmúlt időszakból maradt, de akkor kilátástalan helyzetbe, csődbe kerülhet. A másik, hogy törölnek szinte minden fejlesztést, visszavágják a működést. Reménykednek abban is, hogy a nehéz helyzetben talán megváltozik a kormányzati hozzáállás is. Két területen szeretne a főváros változást elérni:

Egyfajta újraindítási adó bevezetésében gondolkodnak, de ebben még meg kell nyerni a kormányzat és a gazdasági szereplők partnerségét. A koncepció szerint az 5 milliárd forintot elérő iparűzésiadó-alappal bíró cégek esetében átmenetileg fél százalékkal növelnék az iparűzési adót, amíg ki nem jut a város a válságból. Karácsony közölte, ez tulajdonképpen egy válságkezelő program, ami azokat a szektorokat érinti, amiket nem viselt meg annyira a járvány.

Az érintett szektorok: a feldolgozóipar; villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás; vízellátás: szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés; kereskedelem, gépjárműjavítás; szállítás, raktározás; információ, kommunikáció; pénzügyi, biztosítási tevékenység; szakmai, tudományos, műszaki tevékenység; adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység.

Emellett tárgyalást kezdeményeznek a Budapestet egyre nagyobb mértékben sújtó szolidaritási adó csökkentéséről közfejlesztési tanács következő ülésén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!