Uniós biztossal tárgyal Karácsony az önkormányzatok közvetlen támogatásáról

2020. október 7. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken Frans Timmermans uniós biztossal tárgyal Karácsony Gergely főpolgármester abban az ügyben, hogy önkormányzaton keresztül használhassa fel Magyarország az uniós mentőcsomag egy részét – mondta Karácsony az Atv.hu-nak.

Az ügy előzménye, hogy ellenzéki polgármesterek nyílt levelet írtak az Európai Bizottság és az Európai Parlament alelnökének, és ebben azt kérik, hogy Magyarország az önkormányzatokon keresztül használhassa fel a várhatóan 4,6 milliárd eurós uniós mentőcsomag egy részét.

Szerda este Orbán Viktor is beszélt a témáról a Hír TV-nek adott interjújában: „Próbálják meg” – mondta hozzátéve, hogy szerinte jobban járnak az önkormányzatok, ha a magyar állam érvényesíti az emberek érdekit. Az Index megkérdezte Karácsonyt az állam és az önkormányzatok közötti lehetséges együttműködésről, a főpolgármester válasza szerint „a fővárosi önkormányzat nagyon szívesen együttműködik az Orbán-kormánnyal, hogy minél több uniós forrás érkezzen Budapestre és Magyarországra, de a kormány sem a következő hétéves költségvetés, sem a helyreállítási alap felhasználásáról nem egyeztetett.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!