Gődény pártja: költségvetési csalás miatt is nyomoznak

2020. október 6. – 10:33

frissítve

Gődény pártja: költségvetési csalás miatt is nyomoznak

Másolás

Vágólapra másolva

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával is folyik jelenleg büntetőeljárás a Közös Nevező pártot érintően. A 2018-as országgyűlési választások után a pártnak közel 153 millió forint kampánytámogatást kellett volna visszafizetnie az államkincstárnak. Gyanúsított egyelőre nincs.

Látványos bejelentések ugyan nem voltak, de az sem igaz, hogy csendben elhaltak volna mind a próbálkozások a 2018-as országgyűlési választásokon feltűnt „kamupártok”, azaz rendkívül kevés szavazatot szerzett, nemigen kampányoló, nem aktív, de az állami támogatást felvevő pártok elszámoltatására. Zajlanak eljárások jelenleg is, köztük a vírusszkeptikus gyógyszerész-testépítő, Gődény Györgyhöz köthető Közös Nevező párt ügyében is, tudta meg a Telex.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerint a 2018-as választások után a Közös Nevező Párt érintettségével összesen 32 büntetőeljárás indult. Két, eredetileg külön indult eljárást egyesítettek. 13 eljárást ismeretlen elkövető miatt felfüggesztettek, 8-at megszüntettek. A maradék 10 ügy viszont folytatódott: 5 büntetőeljárás jelenleg még folyamatban van, 5 ügyet pedig vádemelési javaslattal továbbítottak az ügyészségnek.

Mivel a Közös Nevező Gődényen keresztül Nyíregyházához kötődik, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészségnél is érdeklődtünk a pártot érintő eljárásokról. A főügyészség sajtószóvivője, Szilágyi László kérdésünkre

két folyamatban, felderítési szakaszban lévő nyomozásról írt.

Mindkettőt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága folytatja. Az egyik különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt indult a Közös Nevező pártot érintően. Ezt a bűncselekményt kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a Btk. A másik költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt indult

„a párthoz köthető egy személy vonatkozásában”.

Ezért három évig terjedő szabadságvesztés járhat.

A NAV-ot hiába kérdeztük a két nyomozásról. „Folyamatban lévő ügyről a NAV nem hozhat nyilvánosságra részleteket” – válaszolta a hivatal kommunikációs főosztálya.

Gyanúsítottat a főügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint még egyik ügyben sem hallgattak ki. Nem gyanúsított tehát ezekben az ügyekben Gődény sem a jelen állás szerint.

Ugyanakkor a párt tartozásáért a múltban vezető tisztségviselőként felelősséget vállalt. Amikor a K-monitor blogja 2020 tavaszán megpróbált utánajárni a hirtelen felbukkanó minipártok által begyűjtött pénzek sorsának, a Magyar Államkincstártól megkapták és nyilvánosságra is hozták az egyes pártok kampányfinanszírozási nyilatkozatait. A Közös Nevezőhöz tartozó, 2018. március 13-i keltezésű nyilatkozat egyértelműen rögzíti, hogy a párt ügyvezetője, Gődény György áll helyt a központi költségvetésből juttatott támogatás visszafizetéséért, ha a párt nem éri el az 1 százalékot, és a párttól nem lehet behajtani a visszajáró pénzt.

A Közös Nevező Párt, amely mindössze 0,07 százaléknyi szavazatot gyűjtött, közel 153 millió forint támogatást kellett volna visszaadjon az államkincstárnak.

A kintlévőségek behajtása a NAV-hoz tartozó feladat. A NAV nemcsak a folyamatban lévő büntetőeljárásokról, hanem arról sem árul el semmit, hogy történt-e kísérlet a Közös Nevező tartozásának behajtására, és ha igen, mire jutottak. „Konkrét adózóra vonatkozó információkat törvényi rendelkezés okán – adótitok – a NAV nem hozhat nyilvánosságra” – írta az adóhivatal Kommunikációs Főosztálya a Telexnek. A behajtási kísérletekre vonatkozó kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig a Magyar Államkincstártól sem kaptunk választ.

Gődény György emailben válaszolt kérdéseinkre. Azt írta, először is nem érti, miért ilyen témával keressük,

„miközben a sokkal fontosabb ”covid„ témával kapcsolatban elég gyorsan rittyentettek már egy olvashatatlanul hosszú és értelmetlen cikket, amivel kapcsolatosan még csak egy halvány sms-t sem küldtek, hogy he, figyelj má’, firkáltunk rólatok valami marhaságot, van esetleg valami mondandód?”

Utána azt közölte, hogy – idézzük -:

  • Soha nem alapítottam pártot, így a Közös Nevezőt sem.
  • A szervezet kampányarcának kértek fel, amit naivan elvállaltam és lettem ügyvezetője 2018 januárjában, akkor még nem tudva, hogy Magyarországon az úgynevezett „liberális ellenzék” és a sajtója a fennkölten hirdetett „pluralizmusa” ellenére magán kívül nem tűr meg semmilyen más induló szervezetet. Ezért az általa kitalált kamupárt jelzővel illetnek mindenkit, melynek következménye a sajtó hecckampánya miatt egy megalázó választási részvétel és eredmény lett, a befektetett munka, valamint a választókerületi és a rendkívül erős online kampányok ellenére.
  • Ügyvezetőként a választási kampánnyal foglalkoztam szinte teljes egészében, és olyannyira nem kaptam vagy vettem fel 150 milliót, hogy még a szervezet bankszámlájához se volt hozzáférésem.
  • Hasonlóan nincs és nem is volt soha semmiféle visszafizetési kötelezettségem, sem velem szemben fennálló tartozás, és a párt részéről sincs tudomásom semmilyen behajtásról.
  • A Közös Nevezővel kapcsolatosan semmilyen eljárásról nincs tudomásom, és soha nem követtem el sem én, sem a szervezet bűncselekményt, eljárás ellenem sem volt soha, nem hallgattak ki nyomozó szervek semmilyen minőségben, tehát nyilvánvaló, hogy vádemelés sem történt soha, senki ellen!
  • Mindezekből következően nincsenek „várakozásaim” sem semmilyen eljárással kapcsolatban, és így nem számítok semmire, hogy mi mire fog kifutni és milyen eredménnyel.

Levelét pedig azzal zárta, hogy „nyilván sokaknak az okoz nagy élvezetet, ha szándékosan vagy fantáziálva találnak ki elképesztő hazugságokat, amiket semmivel nem tudnak magyarázni és főleg alátámasztani, csak megjelentetnek a ”szenzáció„ reményében, bízva abban, hogy közszereplőket a végtelenségig lehet sározni.”

Azt is írta, hogy a cikkhez csak ebben a formában járul hozzá, „fantáziában gazdag hozzátoldások és elvételek nélkül!”

(Borítókép: Gődény György, a Közös nevező elnöke. Forrás: Közös Nevező / Youtube)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!