Remekül szerepelt Magyarország a nagy madármegfigyelésen

2020. október 5. – 10:05

frissítve

Remekül szerepelt Magyarország a nagy madármegfigyelésen

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar dobogós helyek az Európai Madármegfigyelő Napokon.

Madármegfigyelő verseny sokféle van, ki látott a legtöbbféle madarat életében, egy adott időszakban, egy konkrét helyszínen. Hogy ez mennyire izgalmas és persze milyen sportszerű (amolyan önbevallásos) sport, az megismerhető a The big year című remek filmből, amely Jack Black, Steve Martin és Owen Wilson főszereplésével még a madármegfigyelős movie-k közül is kiemelkedik költségvetésében és izgalmaiban. Mivel a közvetlen rokonságomban is sok a madármegfigyelő, magam is sok anekdotát hallottam arról, hogy milyen az, ha valahol felbukkan egy (ide egy ritka madárfajtát kellene írni), és az unokatestvéreim csapot-papot otthagyva öltönyben megindulnak valami természetvédelmi terület felé a csomagtartóban tartott távcsöveikkel.

Egy nagy verseny

Most két kategóriában, a rendezvényhelyszínek, valamint a résztvevők számát tekintve is dobogós lett Magyarország a 27. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen.

A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon idén harminc BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt – írja az MME-re hivatkozva az MTI.

Fotó: Olvasónk, NAK / Telex
Fotó: Olvasónk, NAK / Telex

Rekordlétszám

Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában a koronavírus-járvány ellenére a tavalyinál is jóval több, 1722 helyszínen mintegy hatmillió madarat figyelt meg a 23 915 résztvevő.

A közlemény kiemeli: a világ egyik legjelentősebb madártani hagyományával rendelkező Magyarország minden évben jól szerepel az országok közötti játékos versenyben. Idén Oroszország (810) és Hollandia (212) mögött a harmadik legtöbb rendezvényhelyszín (194) volt hazánkban, a résztvevők számát tekintve pedig Oroszország (6487) mögött a második helyen végzett Magyarország 3016 fővel.

Félmillió madár itthon

Szintén az élmezőnyben, a negyedik helyen végzett Magyarország 469 851 megfigyelt madárszámmal. A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj nemzetközi viszonylatban az apácalúd, a seregély és az erdei pinty volt, Magyarországon a legtöbb alkalommal seregélyeket (246 049), darvakat (31 576) és nyári ludakat (29 185) észleltek.

A legritkább faj egy Sződligeten gyűrűzött, Ázsiában fészkelő vándorfüzike volt.

(A képek a Naplás tónál tartott hétvégi madárgyűrűzésen készültek. Fotó: Olvasónk, NAK / Telex)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!