Gulyás: Az orvosi kamara összes törvénymódosító javaslatát elfogadták

2020. október 5. – 20:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felkerült a kormány hálapénzzel leszámoló, egészségügyi béremelő törvénytervezete parlament honlapjára, és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egy Kásler Miklósnak címzett levélben már részben reagált is a benne foglaltakra.

Több pontról is kritikusan írtak, először is a törvény hatályáról, az ugyanis nem terjed ki azokra, akik vállalkozóként dolgoznak, ahogy azokra sem, akik alapítványoknál, kht.-knál és magánszolgáltatóknál végeznek gyógyító tevékenységet. Bár belátják, hogy a törvénynek nem kell kiterjednie az alapellátásban dolgozókra, szerintük nagy szükség van a hasonló jövedelem biztosításának ígéretére. A másodállás vállalásának korlátozásával is egyetértenek, de azt kérik, hogy annak feltételei és kritériumai legyenek kormányrendeletben rögzítve.

Azzal a bekezdéssel sem értenek egyet, amiben az áll, hogy „a Kormány rendeletében az egészségügyi szolgálati jogviszony létesítésének feltételeként további feltételeket állapíthat meg”, mert ez gyakorlatilag szabad kezet ad a kormánynak, hogy a jövőben korlátozó rendelkezéseket hozzon.

A levél itt olvasható.

„A MOK egyetért a differenciálás lehetőségével, de miután Miniszterelnök úr a MOK bértábláját, mint alapbért fogadta el, az ettől való lefelé eltérítés az ellentétes a megegyezéssel”

– olvasható a MOK levelében.

Azt javasolják, hogy vagy el kell törölni a lefelé való eltérítés lehetőségét, vagy ha az Emmi ragaszkodik a 40 százalékos eltérítési sávhoz, akkor a bértáblát, amit a MOK elfogadott, 20 százalékkal meg kell emelni.

„Így ez számunkra – mint a megállapodással ellentétes – elfogadhatatlan.”

Ahogy azt korábban írtuk, orvosok a beígért emelés több mint felét januártól kapnák meg, a maradékot pedig 2022–2023-ban. A törvénytervezet szerint ha valaki hálapénzt ajánl egy orvosnak, akkor akár egy év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

Frissítés (22:12)

A kormány javaslatára a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága hétfő esti ülésén – nyilatkozta Gulyás Gergely az MTI-nek.

Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag – a kormánypártok és valamennyi ellenzéki párt támogatásával, 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül – támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatot.

„Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal”

– mondta Gulyás Gergely.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!