Egy év börtönt is kaphat, aki hálapénzt ad az orvosnak

2020. október 5. – 19:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány törvényjavaslata alapján akár egy év börtönbüntetést is kaphat az, aki hálapénzt próbál adni egy orvosnak – írja a Menedzsment Fórum. A hálapénz beszüntetésén kívül a javaslatban szerepel még az egészségügyi dolgozók jelentős béremelése is.

Az indoklásban azt írják, hogy elismerik az orvosok helytállását, amit a koronavírussal szemben tanúsítottak, és elfogadják a Magyar Orvosi Kamara hálapénzről és béremelésről szóló javaslatait.

A javaslatban az is szerepel, hogy egy állami vagy önkormányzati egészségügyi szolgáltatónál (például kórház, szakrendelő) egy orvos csak olyan munkát végezhet, amire a szolgáltatónak engedélye van. Ezzel megnehezítik a dolgát azoknak az orvosoknak, akik közfinanszírozott rendelőben nyújtanak magánellátást. Ahogy a hálapénz elvételével, úgy ezzel is többen elesnek a bevételük egy részétől, ezt a kormány a béremeléssel ellensúlyozná: a javaslatban megnevezett egészségügyi dolgozók a gyakorlati időtől függően 481 486 és 1 666 040 forint között kereshetnek majd.

A törvényjavaslatba azt is belevették, hogy az egészségügyi dolgozókat határozott időre átrendelhessék egy másik intézménybe.

A hálapénz felajánlását ugyan büntetik, de a mindenkori minimálbér havi összegének 5 százalékát meg nem haladó értékű ajándékot az orvosok elfogadhatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!