Fáklyás váltófutással tiltakoznak tovább az SZFE hallgatói

2020. október 3. – 15:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fáklyás váltófutók indultak Debrecenbe, Pécsre, Kaposvárra, Szegedre és Egerbe a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE), hogy tovább vívják az autonóm felsőoktatásért zajló küzdelmeiket. 150 futó 1100 kilométeren váltja majd egymást, hogy vasárnap egyszerre érjenek oda délután négyre mind az öt városba, mondták az SZFE hallgatói a szombati sajtótájékoztatójukon.

A tiltakozást vasárnap Budapesten is folytatják a Szabadság téren. „Holnap délután megtöltjük a teret szabadsággal”, mondták. Beszédet mond majd például a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Pálinkás József, Hajós András műsorvezető, Grecsó Krisztián író és Závada Péter költő.

A tanárok hétfőtől tovább sztrájkolnak, a hallgatók pedig fenntartják a barikádot. Szarka Gábor, az SZFE új kancellárja a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni, inkább legjobb tudásuk szerint igyekeznek külső helyszínről végezni a munkájukat és biztosítani a belső rendet.

A sztrájkbizottság összesen nyolc követelést fogalmazott meg, ebből hatot a fenntartóval szemben – ebből az új rektorhelyettes annyit ígért meg, hogy januártól tizenöt százalékos béremelést adna a dolgozóknak, és változatlan maradna a munkarendjük is. Ezt a sztrájkbizottság nem fogadta el, szerintük ugyanis a 15 százalékos béremelés nem gesztus, hanem törvényi kötelesség.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítványi kuratórium elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!