Az SZFE új kancellárja: A hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni

2020. október 02. – 11:29

frissítve

Az SZFE új kancellárja: A hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni

Másolás

Vágólapra másolva

Szarka Gábor, az SZFE új kancellárja a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a két új rektorhelyettessel együtt külső helyszínen, de megkezdték a munkát. Sikerült belépnie az egyetem levelezési rendszerébe is, igyekeznek információkhoz jutni és az információk fényében megfelelő döntéseket hozni – idézi a műsorban elhangzottakat a Hirado.hu.

Mint mondta,

a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni, inkább legjobb tudásuk szerint igyekeznek külső helyszínről végezni a munkájukat és biztosítani a belső rendet. Célszerűbb lenne a párbeszéd a bent lévőkkel, de erre kevés lehetőség van, mivel a barikádot alkotó hallgatók és tanáraik semmi jelét nem mutatják a tárgyalási szándéknak.

Csütörtökön több beosztott is sztrájkot hirdetett, összesen nyolc követelést fogalmaztak meg, ebből hatot a fenntartóval szemben, így ezzel Szarka mint munkáltató nem tud foglalkozni. Mint mondta, csak két pontra tudott megoldást kínálni, de a sztrájkbizottság azt sem fogadta el, annak ellenére sem, hogy megígérték: januártól 15 százalékos béremelést biztosítanak számukra.

Szarka Gábor a Kossuth rádióban elmondta azt is, hogy ha a tüntető hallgatók és oktatóik elfogadnák a kuratórium létét és végre elkezdődhetne normális körülmények között a munka, akkor olyan fejlesztések, olyan fejlődés tudna elindulni, amelyre az egyetem történetében eddig nem volt példa.

Az új kancellár ezzel arra utalt, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy a megduplázza a Színház- és Filmművészeti Egyetem költségvetését, így jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat az intézmény. Az SZFE Vas és Szentkirályi utcai épületeit blokád alatt tartó diákok erre csütörtöki sajtótájékoztatójukon úgy reagáltak, hogy egy jogsértő helyzetben, mint amilyen a mostani, nem éppen etikus pénzügyi felajánlásokkal válaszolni.

A hallgatók csütörtökön közölték azt is, hogy korábban az oktatási jogok biztosához fordultak az egyetem autonómiájának sérülése miatt, amire most megérkezett a válasz, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítványi kuratórium elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal.

(Borítókép: Bődey János / Telex)