A Kutya Párt elnöke szerint mindig két cég nyeri el a legnagyobb hegyvidéki közbeszerzéseket

2020. október 2. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke, Kovács Gergely szerint túlárazottak a közbeszerzések a XII. kerületben, ahol a tavaly őszi önkormányzati választások óta helyi képviselő. A HVG-nek adott interjújában beszélt a képviselői tapasztalatairól, és a Hegyvidék pályázati ügyeiről is.

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke pártja demonstrációján Budapesten, az Oktogonnál 2017. április 22-én.MTI Fotó: Mohai Balázs
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke pártja demonstrációján Budapesten, az Oktogonnál 2017. április 22-én.MTI Fotó: Mohai Balázs

Kovács azt mondta, hogy a kerületet érintő fontos döntések nem a testületi üléseken születnek, hanem ezekről a polgármester, a fideszes Pokorni Zoltán és két tanácsadója határoznak. Példaként hozta fel, „hogy amikor elkezd egy több milliárd forintos ingatlanfejlesztést az önkormányzat, arról a képviselők csak akkor értesülnek, amikor az már be van terjesztve a testület elé, ahol aztán úgyis megszavazzák” – mondta Kovács, aki szerint túlárazottak is a közbeszerzések.

Elmondása szerint a közbeszerzéseknek két típusa van, a nagyobbaknál, például az útépítéseknél, általában csak egy induló van, és ezeket a Penta Kft. nyeri el, míg ha épületépítésről van szó, akkor az Archibona Kft. a nyertes. „A kisebb, százmillió forintos közbeszerzésekre 15 éve ugyanazokat a cégeket hívják meg, és van az a 4-5, ami ezeket nyeri” – véli az MKKP elnöke, aki szerint ez esetben a kartellgyanú is felmerül.

Kovács szerint ez ellen csak annyit tud tenni, hogy a nyilvánosság elé tárja az ügyeket, ugyanis ezek teljesen legálisan zajlanak, mivel a legjobb ajánlatok nyernek, ám szerinte a legkedvezőbb ajánlatok is túlárazottak. A 2022-es parlamenti választásokról azt mondta, hogy az MKKP listájának élére olyanokat akarnak állítani, akiknek van már tapasztalatuk az oknyomozó újságírás terén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!