A tatai tó partjára luxushotelt tervező Avalon-csoport veszi meg a tatai Cifra malmot

2020. október 1. – 09:05

frissítve

A tatai tó partjára luxushotelt tervező Avalon-csoport veszi meg a tatai Cifra malmot

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott elővásárlási jogáról Tata önkormányzata, így nem ők, hanem a nagy vitát kiváltó tatai szállodaépítésben is érdekelt Avalon-csoport veheti meg az Öreg-tó partján álló, műemléknek számító Cifra malmot. Az Avalon-csoport 159 millió forintot fizet az épületért, döntött a kérdésben nagy többséggel szerda este a város képviselő-testülete.

Michl József (Fidesz–KDNP), Tata polgármestere azt mondta az ülésen, hogy a város költségvetésében sem az épület megvásárlására, sem a várhatóan 1 milliárd forintba kerülő felújítására, sem utána az évi több százmillió forintos üzemeltetésére nincs fedezet, ezért mondtak le az elővásárlási jogról.

Az ülésen kiosztott adásvételi szerződés szerint a malmot az Avalon-csoporthoz tartozó Worldinvest Zrt. veszi meg az ingatlant évek óta áruló, győri székhelyű Mozaik Komplexum Kft.-től, számol be az MTI.

Tóth Róbert, a Worldinvest Zrt. vezérigazgatója korábban részletezte a terveit, ami szerint a malmot a műemlékvédelmi szabályok betartásával teljeskörűen felújítanák, majd valamilyen vendéglátói kapacitásban hasznosítanák.

A Cifra malom egy korábbi malom felhasználásával épült a 18. század közepén, folyamatosan használták, majd 1950-ben a Terményforgalmi Vállalat tulajdonába került, 1953-ban modernizálták. Az őrlést 1968-ban szüntették meg, berendezését 1973-ban leszerelték. 1982 és 1985 között elkezdődött felújítása, de félbemaradt. Nevét a hagyomány szerint az emeleti, stukkódíszes teremről kapta, amely az 1980-as évek közepén megsemmisült.

A Hell cégcsoporthoz tartozó Avalon májusban jelentette be, hogy a tatai Öreg-tó partján, természetvédelmi és műemlékvédelmi környezetben tervezi felhúzni a következő, 24 milliárd forintból építendő 120 szobás luxusszállodáját. A tervek a bejelentéskor érvényes szabályozás szerint nem valósulhatnának meg, több természetvédelmi és műemlékvédelmi szervezet is nyilvánosan ellenezte a beruházást. Bár a befektető sokáig azt kommunikálta, hogy több település is „versenyben van”, tataiak egy csoportja már hónapokkal korábban tiltakozni kezdett a szállodaépítés ellen. Civilek, ellenzéki pártok és ellenzéki képviselők aláírásgyűjtéssel és népszavazási kezdeményezéssel is megpróbálták megakadályozni a tó körüli nagyberuházásokat.

A koronavírus miatt sokáig nem lehetett tüntetni, közben megakadt az első népszavazási kezdeményezés is, Tata fideszes polgármestere pedig a járványhelyzetet kihasználva egyedül döntött arról, hogy kiemelt fejlesztési helyszínként kezeli a tópart érintett részét. A szálloda ellen tiltakozók Stop Avalon Tata néven online szerveződtek csoporttá, nyáron több tüntetést és tiltakozási akciót is tartottak. A tiltakozások hatására az Avalon júliusban már az „eredeti terveknél kisebb” szállodát ígért. Augusztusban pedig két olyan népszavazási kérdést is jóváhagyott a Helyi Választási Bizottság, amelyekkel akár ellehetetleníthetnék a helyiek az Öreg-tó partjára tervezett szálloda megépítését.

(Borítókép: Az Öreg-tó középső zsilipjénél 1587 körül épült Cifra malom. Fotó: Jászai Csaba / MTVA / MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!