Fidesz: A kormányrendelet nem jelenti azt, hogy a kormány felépíti a Ligetben az épületeket

2020. október 1. – 10:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár úgy volt, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) tagjai demonstrálni fognak a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén a Liget-projekt mellett – legalábbis a sajtóban megjelent, hogy a szervezet kör-e-mailben buzdítja erre tagjait –, végül csak az ellentábor, a Liget-projektet ellenző Ligetvédők jelentek meg tucatnyian a közgyűlési teremben, ahol a többi között a Városligeti Építési Szabályzat módosítását tárgyalta és fogadta el a testület. A Ligetvédők tapssal jutalmazták azt a felszólalást, amelyikkel egyetértettek, Láng Zsolt, Fidesz-frakcióvezető hozzászólásába azonban többször belekiabáltak.

A Városligettel kapcsolatban az önkormányzati választás után kialakult egy kompromisszum a főváros és a kormány között, aminek az volt a lényege, hogy a megkezdett épületeket befejezi a kormányzat, a még nem elkezdetteket pedig nem fogja megépíteni, amíg a főváros nem akarja. A fővárosi közgyűlés által szerdán elfogadott építésiszabályzat-módosítás a három még nem elkezdett épület, az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Fővárosi Városligeti Színház esetében megszüntette ezek építési helyét, azaz lényegében lezárta a kérdést azzal, hogy ezek már nem fognak megépülni. Csakhogy egy nappal a döntés előtt (kedden) a Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, ami előre hatálytalanította ezt a döntést. A három épület sorsa ezzel a közgyűlési döntés ellenére nyitva maradt.

A közgyűlési vitában az ellenzéki Fidesz-frakció részéről elhangzott legfőbb érv az volt, hogy a friss kormányrendelet nem jelenti azt, hogy a kormány megépíti a három épületet, csak azt, hogy bízik abban, hogy egy másik városvezetés esetleg majd egyszer mégis akarni fogja ezek felépítését, ezért nem zárja le a kérdést. A városvezető koalíció legfőbb érve pedig az volt, hogy a budapestiek az önkormányzati választáson eldöntötték: zöldet akarnak a Városligetben, nem további épületeket, ezért le kell zárni ezt a kérdést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!