Mégsem mond beszédet Věra Jourová azon a pénteki konferencián, ahol Varga Judit is vendég lesz

2020. szeptember 30. – 11:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kikerült a pénteki Think.BDPST konferencia vendégei közül Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, derült ki a konferencia programváltozásából.

A konferenciát az Antall József Tudásközpont szervezte a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, illetve a Nemzetközi Visegrádi Alappal, a témája pedig a kutatás, az innováció és a jövő technológiája – 2020-ban például az 5G-hálózatok jövőjéről, a koronavírus-járvány utáni korszak adatbiztonságáról, illetve a techóriások szabályozásáról lesz szó.

Eredetileg beszédet mondott volna a konferencián Věra Jourová is, ám a szervezők szerdán jelezték, hogy változik a program, és az EB alelnöke mégsem vesz részt a konferencián, amelyen többek között Varga Judit igazságügyi miniszter is meghívott vendég.

Jourovát pont Varga Judit szólította fel lemondásra – így tett egyébként Orbán Viktor is –, miután Jourová egy szóviccel élve azt mondta, hogy „Orbán szereti azt mondani, hogy ő illiberális demokráciát (illiberal democracy) épít. Szerintem inkább beteg demokráciát (ill democracy).” Orbán ezek után felfüggesztette a kétoldalú politikai kapcsolatot Jourovával, aki később közölte, hogy sosem bántotta meg a magyarokat, sőt, nagyon is tiszteli őket.

(Borítókép: Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke. Fotó: Francois Lenoir / Pool / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!