Közel 20 ezer az aktív fertőzöttek száma Magyarországon

2020. szeptember 29. – 10:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

(Ez a cikk az újság indulása előtt a Telex Facebook-oldalán jelent meg szeptember 29-én.)

Az elmúlt 24 órában 851 fővel nőtt Magyarországon a beazonosított koronavírusos betegek száma. Elhunyt 8 beteg, a legfiatalabb egy 60 éves férfi, nála alapbetegségként magasvérnyomás-betegséget, cukorbetegséget és pitvarfibrillációt tüntettek fel. 19 637 az aktív fertőzöttek száma, 755 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, tegnaphoz képest 62-vel nőtt a számuk, két nap alatt 135-tel lettek többen. A kórházban ápoltak közül 51-en vannak lélegeztetőgépen, ez héttel több, mint tegnap. A hétfőn, illetve a ma publikált mintavételi szám több ezerrel alacsonyabb, mint az ezt megelőző napokban. A ma közzétett tesztszám több mint 12 százaléka bizonyult pozitívnak, ami rekordnak számít a járvány márciusi kirobbanása óta.

Az új fertőzöttek napi száma tíz napja alulról közelíti az ezret, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma azonban emelkedik – mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Müller Cecília szerint míg tavasszal jellemzően gócpontok alakultak ki, most közösségben terjed a koronavírus. Az oktatási intézményekben október 1-én vezetik be a testhőmérséklet-mérést: ha a tanuló testhőmérséklete eléri a 37,8 Celsius-fokot, rövid időn belül megismétlik a mérést, és ha akkor is eléri a határértéket, azt javasolják, hogy hagyja el az iskolát. Erről a szülőt is értesíteni kell. Müller beszélt arról is, hogy a betegségből felgyógyultak egy része tartós fáradtságérzést tapasztal. Őket rehabilitációs tervvel kell segíteni régi egészségi állapotuk helyreállításában, vitaminok, különösen a D-vitamin szedését, a mozgás kiegyensúlyozott, lassú bevezetését, légző tornákat és – ha szükséges – pszichés támogatást javasolnak számukra.

A rendőrök a hétvégén 142 alkalommal intézkedtek a koronavírus-járvány miatt múlt hétfőn életbe léptetett kormányrendelet alapján – közölte a védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn. Kiss Róbert alezredes elmondta: tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, vendéglátóhelyen vagy más intézményekben intézkedtek a maszkviselési szabályok megszegése miatt. A hétvégén 36 174 helyszíni ellenőrzést végeztek a hatósági házi karantén szabályainak betartásáért.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a járványkórházakban le kellene állítani a halasztható műtéteket. Kincses Gyula, a szervezet elnöke levelet küldött Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetőjének, amiben azt kéri, hogy az elektív (tervezett) műtéteket függesszék fel. Kincses szerint a növekvő esetszámok fokozott terhet raknak az egészségügyi ellátórendszerre, emiatt pedig „az elsővonalas védekezésben már észlelhető létszámhiány, és az ezt kezelni hivatott átvezénylések megindulása”.

Október elseje után is marad a határzár – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint erre azért van szükség, mert el kell vágni a vírus utánpótlási útvonalait. A visegrádi országok állampolgárai számára azonban továbbra is élnek majd a könnyítések.

Csehországban szükségállapot kihirdetését javasolja a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter, aki szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő járványt. Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke is azt mondta, mérlegelni kellene a vészhelyzet kihirdetését, mert gondok adódhatnak a szükséges egészségügyi személyzet biztosításával. Eközben Szlovákiában is szigorodnak a járványellenes intézkedések, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt bevezetéséről. Igor Matovič kormányfő több szigorítást is bejelentett. Októbertől betiltják csaknem az összes tömegrendezvényt, de ez nem vonatkozik az esküvőkre, keresztelőkre, temetésekre és az önkormányzati ülésekre. Szintén korlátozzák a vásárlók és vendégek számát az üzletekben és a vendéglátóhelyeken, és a maszkviselési szabályokat is szigorítják.

Olcsó gyorstesztek kerülhetnek piacra világszerte. Hamarosan két cég is antigén teszteket kezdhet terjeszteni, amelyekkel több millió embert lehet majd tesztelni. Egy koreai cég antigén tesztjét már engedélyezte a WHO, és várhatóan egy amerikai vállalat is hamarosan megkapja az engedélyeket. Mindkét antigén teszt 15-30 perc alatt ad eredményt, az áruk pedig nagyjából 5 dollár, vagyis mai árfolyamon valamivel több mint 1500 forint. A tervek szerint a leolvasást egészségügyi dolgozók végzik majd, de az eredmény kimutatásához nincs szükség más eszközre. A két cég vállalta, hogy 120 millió tesztet szegényebb országokban tesz majd elérhetővé, de például a német kormány is rendelt már 20 millió darabot.

A John Hopkins Egyetem adatai szerint már több mint egymillió koronavírusos halálesetet regisztráltak világszerte. Az Egyesült Államokban több mint 205 ezer ember halt meg emiatt, Brazíliában 142 ezer, Indiában pedig 96 ezer. A hivatalos adatok szerint több mint 33 millió embert fertőzött meg eddig a vírus, a szakértők szerint azonban rengeteg fertőzöttről és halottról nincs tudomásunk, a valós számok ennél magasabbak lehetnek.

Ezen a linken elérhető a hazai adatokat részletesebben bemutató infografika.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!