Novemberben 20%-kal emelik az ápolók, egészségügyi szakdolgozók fizetését

2020. szeptember 29. – 14:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon. Az egészségügyi dolgozók ezt a korábban megítélt egyszeri, 500 ezer forintos juttatáson felül kapják.

Rétvári a több mint háromszázmillió forintos beruházással létrehozott maglódi egészségügyi központ ünnepélyes átadóján arról beszélt, nagy segítség a településeknek, hogy az állam az egészségügyi fejlesztéseikhez támogatást nyújt, mert az önrész kigazdálkodása is sokszor nehézséget okoz. Hozzátette: fontos, hogy legyen, aki ezekben az egészségházakban dolgozik, ezért meghatározó, hogy Magyarországon 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is.

Az orvosi egyetemeken 30-50 százalékkal többen végeznek, mint egy évtizede, ezért a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 ezerről 39 ezerre emelkedett – fűzte hozzá.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!