Bajnai cáfolja, hogy a Momentum színeiben térne vissza a politikába

2020. szeptember 27. – 14:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A pártpolitikában továbbra sem tervez részt venni – írta meg Bajnai Gordon vasárnap délután a Facebookon. Az egykori kormányfőt azután hozták hírbe a Momentummal, miután Fekete-Győr András a Blikknek arról beszélt, hogy a Momentum már gőzerővel készül 2022-re, ehhez pedig a győzelem érdekében „nagy öregeket is maguk mellé csábítanának”.

„Azóta nagy kört futott a sajtóban az ebből kreált klikkvadász hír, miszerint ”Bajnai visszatér a politikába, a Momentum színeiben„. Ez így viszont már nem igaz”

– olvasható az egykori MSZP-s politikus bejegyzésében. Bajnai hét pontba szedve írja meg, hogy 2014 óta „hátralépett” a belpolitikától, illetve, hogy civilként támogatja „azokat a bátrakat, akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért”.

Bajnai ezzel magyarázta azt is, hogy

  • a kezdetektől segítette Karácsony Gergő főpolgármesteri kampányát,
  • az EP kampányban nyilvánosan ajánlotta Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Ujhelyi Istvánt,
  • beszélgetett az elmúlt három évben néhányszor Fekete-Győr Andrással a kormányzati tapasztalatairól.

Ezen kívül kijelentette, hogy a pártpolitikában nem tervez részt venni, viszont „az ellenzéki összefogás hiteles szereplőit”, támogatja, ha igénylik. Az alábbi posztját azzal zárta, hogy nincs ezen kívül más politikai ambíciója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!