644 ártatlanul rács mögött töltött nap miatt perelte a magyar államot

2020. szeptember 27. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 25-én.)

A Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön elsőfokú ítéletet hirdetett egy olyan férfi kártalanítási ügyében, aki a jogerős felmentő ítéletéig összesen 644 napot eltöltött előzetes letartóztatásban, kemény fogvatartási körülmények között, úgynevezett szigorúbb rezsimben, emberölés gyanújával.

A gyilkosság, amellyel összefüggésben meggyanúsították, 1996-ban történt, de nagyjából húsz évig megoldatlan maradt. Az áldozat állatpreparátor volt, és férfiként férfiakhoz vonzódott. A gyilkosa fejbe lőtte. Közel két évtizeddel később két embert vontak felelősségre. Egyiküket, F.t, aki a gyilkosság idején csak 18 éves volt, és viszonya volt az áldozattal, 2017 áprilisában jogerősen is bűnösnek találták. Ő adta le a gyilkos lövést. 15 év fegyházat kapott előre kitervelten, nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt.

Szakértőt hallgat meg a Zalaegerszegi Törvényszék az ítélethirdetés előtt.Fotó: Janecskó Kata / Telex
Szakértőt hallgat meg a Zalaegerszegi Törvényszék az ítélethirdetés előtt.Fotó: Janecskó Kata / Telex

Az ügyben bíróság elé állított másik embert, a kártalanítási per későbbi megindítóját azzal vádolták, hogy bűnsegéd volt az emberölésben. A büntetőperben első fokon, 2016 júniusában a Zalaegerszegi Törvényszék igazságként fogadta el, amit a vád állított róla: hogy ő segített a gyilkosnak, ő adta neki a fegyvert, és benne volt a helyszínről származó tárgyak, a sértett autójának, egyes értékeinek eltüntetésében is. 13 év fegyházra ítélték. Másodfokon azonban fordult a kocka, a Pécsi Ítélőtábla 2017. április 26-án bizonyíték hiányában felmentette. Ezen a napon mehetett haza.

A rács mögött töltött idő miatt indított polgári per régóta húzódik. 2018-ban már született az ügyben egy részítélet a nem vagyoni jellegű károkat illetően. 8 millió forint sérelemdíjat ítéltek meg, többek között a családtól való elszakadás és a letartóztatás hírének az elterjedése, „a társadalmi értékítélet kedvezőtlenebbé” válása miatt.

A Zalaegerszegi Törvényszék friss ítélete, amelynek kihirdetésén a Telex is ott volt, a vagyoni kártérítésre vonatkozott. A fakitermeléssel, erdőgazdálkodással foglalkozó felperes azon az alapon próbált ilyenért is harcolni, hogy a kényszerű távolléte alatt nem tudta elvégezni a feladatait, a történteket üzletileg is megsínylette. A törvényszék azonban arra jutott, hogy ezt nem sikerült bizonyítania, egyedül egy 250 ezer forintos összeget, egy régi bírságot talált a bíró igazolt kárnak. Ezt a döntés szerint az államnak kellene megfizetnie kamatostól, ugyanakkor a perrel járó költségek nagyobb részét, több mint másfél millió forintot a károsultnak kellene kifizetnie.

A Zalaegerszegi Törvényszék döntése nem jogerős, a kártérítési per másodfokon a Pécsi ítélőtáblán fog folytatódni, ahogy az a büntetőügyben is történt. Az esetről a későbbiekben részletesen tervezünk írni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!