Miattuk érdemes korán érkezni, vagy hajnalig maradni a Szigeten

Miattuk érdemes korán érkezni, vagy hajnalig maradni a Szigeten
Phoebe Lunny, a Lambrini Girls énekese a Glastonbury fesztiválon 2024-ben – Fotó: Oli Scarff / AFP

Picit tényleg visszatért a metál és a rockzene a Szigetre, vagy ez csak valami fellángolás? Újra hódít a drum and bass és a kora kétezres évek elektronikája, vagy ez valami időutazás? Összeszedtük, szerintünk kiket érdemes elcsípni a Szigeten a nagyszínpadon kívüli kínálatban.

1. nap (augusztus 11.)

Lambrini Girls

Elon Musk elleni skandálás, végtelen moshpit, a frontember szinte végig a közönség soraiban – nagyjából erre lehet számítani a brightoni punkzenekar koncertjén, és simán lehet, hogy Magyarországra is valami extrával készülnek.

Phoebe Lunny és Lilly Macieira duója nagyon dühös, kőegyszerű punkot játszik, és a számaik valójában a nőgyűlölet, a homofóbia és az elnyomás különböző formái elleni direkt kirohanások árulkodó számcímekkel (Big Dick Energy, Cuntology 101, Filthy Rich Nepo Baby). Biztosan emlékezetes lesz az első szigetes koncertjük, ahogy a Slaves vagy az Idles elsőzése is az volt a fesztiválon. (Bicsérdi-Fülöp Ádám)

Revolut Stage, 19:45

Perturbator

Vicces belegondolni, hogy Perturbator tíz éve az éppen tomboló synthwave-hullám egyik éllovasaként, két fantasztikus lemez után is alig ismert arcként lépett fel a Sziget egyik kisebb színpadán, hogy aztán két évvel később már teljes pompájában mozgasson meg rengeteg embert az A38 színpadon.

Azóta is sokszor járt Budapesten, legutóbb tavaly novemberben, és hiába volt a tavalyi, Age of Aquarius című lemeze visszafogottabb, mint előtte bármelyik, élőben még mindig úgy érzi magát az ember a koncertjén, mintha egy neoncsíkot húzó futurisztikus motoron száguldozna a cyberpunk Tokióban. (Flachner Balázs)

The Buzz, 23:10

Dijon

Dijon az elmúlt évek egyik legizgalmasabb hangja, akinek tavalyi lemezéért mi is odáig voltunk. Dolgozott már Justin Vernonnal (Bon Iver), állandó zenésztársa Mk.gee, és Justin Bieber Swag lemeze – amin szintén közreműködött – is jórészt miatta szól úgy, ahogy.

Dijon az R&B-t recsegő, néha már-már punkos elektronikával és indie folkos hangzással ötvöző zenéjének esszenciáját, és azt, hogy mi várható tőle élőben, mégis az Absolutely című 2021-es debütlemezéhez készült kisfilm adja vissza legjobban. A zenész először csíphető el Magyarországon, ráadásul 23:45-ös kezdéssel, ami biztosan sokat hozzáad majd a koncert erejéhez és intimitásához. Őt tényleg nagy hiba lett volna délután 5-re besuvasztani. (Kersner Máté)

Revolut Stage, 23:45

2. nap (Augusztus 12.)

HEALTH

Mindig is érdekelt, milyen zenét csinálna valaki, aki tinédzserként tutira egészségtelenül sok időt töltött a 4chanen, behatóan ismeri Chris Chant (de ironikusan), szabadidejét pedig shitposztolással, animékkel és From Software-játékok pörgetésével tölti? Akkor ideje elmenni egy HEALTH-koncertre!

Az indusztriális darálást éteri effektekkel, disztópikus szintikkel és nyugtalanítóan monoton énekléssel keverő Los Angeles-i zenekar az elmúlt években őrült tempóban szórta ki a jobbnál jobb lemezeket, király kollabokat és vállalhatatlan mörcsöket. Ja, és közben a szcéna egyik legszórakoztatóbb zenekara lett. (FB)

The Buzz, 20:00

Ashnikko

Ashnikko zenéjében a hiphopot, a popot, a punkot ötvözi elektronikus elemekkel. A vibráló kék hajáról is felismerhető énekesnő még a Covid idején, 2019-ben robbant be Stupid című számával, majd később a Princess Nokiával közös száma, a Slumber Party is elég nagyot ment. Az énekesnő híresen energikus és teátrális koncerteket ad, ahol hangsúlyosak az extravagáns jelmezei és a vizuális világa is. (Bányász Dorka)

Revolut Stage, 23:45

Yousuke Yukimatsu

A japán Yousuke Yukimatsu története már-már filmbe illő. Az oszakai techno DJ évekig építőipari munkásként dolgozott, miközben esténként klubokban zenélt, majd 2016-ban rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak nála. A hír után felmondott, hogy minden idejét a zenének szentelje, aztán a 2025-ös Boiler Room-szettje, és az extrém élettörténete világszerte ismertté tette. Azóta egyszer már meg is fordult Magyarországon a tavaly nyári arzenálos Katlan Fesztiválon. Akinek az kimaradt, annak kötelező kör lesz az idei szigetes menetelés, mivel ezt a figurát minimum egyszer muszáj élőben látni. (KM)

Yettel Colosseum, 01:30

3. nap (augusztus 13.)

Black Country, New Road

Ha brit gitárzenéről van szó, mostanában mindenki azzal van elfoglalva, hogy akkor a Geese psyop-e vagy sem. Miközben arról is beszélhetnének, hogy milyen jó még mindig a Black Country, New Road, dacára annak, hogy azzal ünnepelték az azóta is emlegetett második lemezüket, hogy kilépett a frontember, és a többi tagnak újra fel kellett találnia a zenekart. És fel is találták, szóval a hozzájuk ezer szálon kötődő Black Midivel ellentétben megszűnés helyett csináltak valamit, ami egészen más, de közben legalább olyan jó. Szóval hiába lépnek fel nagyon korán, erre tutira érdemes lesz időben kimenni, és megnézni, hogy milyen, amikor a barátság erejével csinálnak sokrétű kamarapopot. (FB)

Revolut Stage, 16:30

Teen Mortgage

Sajnos évek óta csak elvétve jut el egy-két kurrens punkzenekar a Szigetre, ilyen idén az amerikai Teen Mortgage. A kétfős punkzenekar Washingtonban alakult, és a korai hangzásuk inkább garázsrockra hasonlított, de az igazi sikert az hozta meg nekik, amikor egy kicsivel stoneresebbre vették a hangzást. Kicsit olyanok, mintha egy nyugati parti garázspunkzenekar lennének némi grunge, stoner meg hardcore beütéssel, de itt-ott némi powerpopot is felfedezni benne.

A tavalyi debütáló albumuk az egyik nagy kedvencem volt abban az évben, és tényleg erősen ajánlott azoknak, akik kicsit vágynak a hangos, gyors, mégis pofátlanul fülbemászó kaliforniai punkzenére olyanoktól, akiknek az égvilágon semmi köze Kaliforniához. Egyébként jelenleg annak a kultikus Roadrunner kiadónak a szerződtetett előadói, ahová a Deafheaven, a Rival Sons és a Turnstile is tartozik. (Sajó Dávid)

The Buzz, 18:30

LEAP

Az idén áprilisban már Budapesten is turnézó Leapet nehéz lenne egyetlen kategóriába szorítani, hiszen a zenéjükben keveredik a grunge, az indie és az alternatív rock, de még egy kicsit az elektronika is. A zenekar frontembere Jack Scott elég intenzív előadó, sokat kommunikál a közönséggel.

A 2022-ben megjelent első EP-jük, a One Million Pieces megalapozta a sikerüket, a dalaikban pedig olyan témákat dolgoznak fel, mint a mentális egészség, a szorongás vagy az önkeresés. A hangzásukat leginkább olyan zenekarokéhoz lehet hasonlítani, mint a Nothing But Thieves vagy a Szigeten egy nappal korábban fellépő Biffy Clyro. (BD)

The Buzz, 20:00

Sylvie Kreusch

A belga énekesnő sejtelmes díva a színpadon, dalai pedig Françoise Hardy zenéjét idézve szerelmi csalódásról, gyerekkori traumákról és a női szépség elillanásáról mesélnek.

Sylvie Kreusch 2016-ban csatlakozott az akkori partnere szólóprojektjéhez, a Warhaushoz, az azonos nevet viselő lemezük pedig első lett a belga toplistán. Szakításukat a Montbray című lemezén dolgozta fel, ennél jobb dolog pedig nem is történhetett volna az énekesnővel, hiszen kiderült, hogy kitűnő érzéke van a filmzeneszerű dalokhoz, amiket fátyolos hangon énekel életének fontos állomásairól. Korábban interjút készítettünk vele, ahol többek között arról is beszélgettünk, miért érezhetik azt a nők, hogy van egy lejárati dátumuk. (Szente Katica)

The Buzz, 23:10

4. nap (Augusztus 14.)

Nation of Language

Visszatalálni a szintipop korai, legtisztább formájához – valahogy így lehetne jellemezni a brooklyni Nation of Language eddigi pályáját. A jelenleg trióként működő zenekar négy albumot jelentetett meg eddig, mindegyik kicsit más hangulat felé fordult, de a zenekarban végig ott mozog a nagyobb áttörés lehetősége, főleg, hogy a fő dalszerző és énekes, az egyik mellékprojektjében a Strokes dobosával, Fabrizio Morettivel együtt zenélő Ian Richard Devaney nagyon direkt, egyszerű, táncolható és érzelmes dalokban gondolkodik. (BFÁ)

Revolut Stage, 16:30

Altin Gün

Nem először lép fel Magyarországon a holland–török tagokból álló, az anatóliai rockot szintipoppal és pszichedelikus rockkal kombináló Altin Gün, amelynek nagyban köszönhető, hogy az elmúlt 10 évben egyre nagyobb figyelmet kap a török gitárzene.

Az együttes tavaly év végén lépett fel utoljára Magyarországon, akkor már a zenekart alapító női vokalista, Merve Daşdemir nélkül. A szigetes koncert viszont azért lehet igazán különleges, mert itt már biztosan sokat játszanak majd a februárban megjelent Garip című nagylemezükről, amelyen kizárólag Neşet Ertaş népzenész számait játsszák teljesen újragondolva. (SD)

The Buzz, 21:30

Peggy Gou

A Dél-Koreából származó, Berlinben élő DJ és producer az It Goes Like Nanana című dalával robbant be igazán. Peggy Gou grúvközpontú elektronikus zenét játszik, és nem csupán a zenei ízlése miatt, hanem kitűnő divatérzékéért is imádják őt rajongói. Vagány outfitjeiről a Vogue is írt, saját ruhamárkát épített, tetoválásaival, túlméretezett blézereivel és platformos cipőivel egyszerre kelt nőies és kúl hatást. Hisz a klubkultúra erejében, szerinte az embereknek mindig lesz igénye a közös táncolásra, és nem rejti véka alá Berlin iránti rajongását sem, hiszen a város kultúrája, lemezboltos munkája indította el DJ-karrierjét. (SZK)

Bolt Night Stage, 23:30

Annisokay

Visszatérő siráma volt sok embernek az utóbbi években, hogy a Szigetről eltűnt a metál, és hát valóban, ahol 8-10 éve Enter Shikari, Parkway Drive és Of Mice & Men koncertekre lehetett menni, ott az elmúlt néhány évben elvétve lehetett akár csak hasonló zenéket találni.

Na, idén ez megváltozott, főleg azzal, hogy a Bring Me The Horizon főműsoridős headliner lett, de a német Annisokay meghívása is azt mutatja, hogy a metalcore itt sem halott. Ha a szervezők komolyan gondolják ezt a vonalat, akkor náluk sokkal kurrensebb zenekarokat is hívhatnak majd jövőre, de kezdésnek ez is abszolút tökéletes. (FB)

The Buzz, 23:10

Nia Archives

A Covid alatt váratlan reneszánszát élte a drum and bass és a jungle, azon belül is a műfaj gyökereihez visszanyúló, lo-fi hangzású, a szokásosnál rövidebb számokkal operáló változata. Mindezért egy sor nagyon tehetséges brit női producer a felelős, például a lassan nemzetközi szupersztár státuszba kerülő PinkPantheress, Sherelle, Charlotte Plank vagy a Szigeten fellépő Nia Archives.

Utóbbi alig pár éve kezdett el komolyabban zenéket csinálni, amelyeket a korai kilencvenes évek jungle-je és Burial munkássága ihletett leginkább. A DJ és producer július közepén hozta ki a második nagylemezét Emotional Junglist címmel, ami az első nagylemezéhez hasonlóan egészen az első helyig jutott a brit dance albumlistán, 2022-ben pedig az NME az év legjobb producerének, a patinás DJ Mag pedig az év legnagyobb áttörést elérő DJ-nek szavazta meg. Többször dolgozott már együtt a Sziget nagyszínpadán fellépő Jorja Smithszel is. (SD)

Revolut Stage, 23:45

5. nap (Augusztus 15.)

Cassia

Az angol indie pop trió zenéje abszolút passzol a fesztiválok könnyed, nyári hangulatához. A zenekar a gitárpopos megoldásokat vegyíti afropopos és jazzes elemekkel, a Clash magazin pedig úgy fogalmazott az együttesről, hogy „még a legborúsabb napokat is jó hangulatú karnevállá varázsolják”. A zenekart gyakran hasonlítják az olyan zenekarokhoz, mint a Vampire Weekend vagy a Foals. (BD)

Revolut Stage, 16:30

Charlotte Cardin

Ha először ránézünk az énekesnőre, az juthat eszünkbe, hogy azonnal a Vogue címlapján van a helye ezzel az alkattal és Kate Mossra emlékeztető arcával. Charlotte Cardin tinédzserkora óta modellkedik, de elmondása szerint mindig eszközként tekintett erre a pályára, hogy finanszírozni tudja igazi szenvedélyét, a zenélést.

A montreali énekes-dalszerző a popot jazzes, és R&B-hatásokkal ötvözi, miközben mély, füstös hangján énekel a szerelemről úgy, hogy abba minden dalnál belesajdul a szívünk. Cardin egyik interjújában azt mondta, hogy a modellkedésnél mások használják arra a testét, hogy elmeséljék a történetüket, a dalaival viszont a saját történetét oszthatja meg, ami igazán felszabadító számára. (SZK)

Revolut Stage, 19:45

Soulwax

Legyinthetnénk könnyen a Soulwaxre, hogy egy újabb nosztalgiaelőadó a lineupban, de a kora kétezres években fénykorát élő belga Dewaele testvérpár duója valójában sohasem állt le. Rendszeresen megújították a Soulwax hangzását, miközben a saját kiadójuk gondozására is nagy hangsúlyt fektettek.

A Soulwaxnek persze kedvez most a korszellem is, hiszen az a típusú punkosabb klubzene, amivel befutottak, épp megint többször is visszaköszön a kortárs popzenében. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy Dewaele-ék újra a divatot lovagolják meg, legalábbis a remek ötletektől hemzsegő, ötletes 2025-ös lemezük, az
All Systems Are Lying erről árulkodik. Bónuszként a DJ-duójuk (2manydjs) szettje jön majd a fellépésük után. (BFÁ)

Revolut Stage, 0:00

Kövess minket Facebookon is!