Az Oscar után a BAFTA-ra is kvalifikálhat a Friss Hús

Újabb komoly nemzetközi elismerést kapott a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál: a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) bejelentette, hogy a fesztivál felkerült a BAFTA-kvalifikáló események listájára. Ez azért nagy dolog, mert a Friss Hús az első magyar filmfesztivál, amely ezt a státuszt is megszerezte.

A fesztivál 2024-ben már elérte, hogy Oscar-kvalifikáló legyen, most ehhez jött hozzá a BAFTA is. Vagyis a Friss Hús már két olyan nemzetközi minősítéssel rendelkezik, amelyet a világ legrangosabb filmes fesztiváljai között tartanak számon. A Friss Húsnak egyébként a Telex After volt a médiapartnere idén.

A BAFTA-kvalifikáció azt jelenti, hogy azok a brit rövidfilmek, amelyeket a Friss Húson vetítenek, jogosulttá válhatnak arra, hogy nevezzenek a BAFTA brit rövidfilm- és rövid animációs kategóriáiba. Természetesen csak akkor, ha a BAFTA saját feltételeinek is megfelelnek. Fontos, hogy ehhez nem csak a versenyprogramba kell bekerülni, ugyanis a fesztivál bármely szekciójában bemutatott brit rövidfilmek is élhetnek ezzel a lehetőséggel.

A Friss Hús ezzel egy elég szűk klubba került be. A hivatalos bejelentés előtt Európában kevesebb mint harminc fesztivál rendelkezett egyszerre Oscar- és BAFTA-kvalifikáló státusszal, és közülük húsznál is kevesebb foglalkozik kizárólag rövidfilmekkel.

A fesztivál számára ez nemcsak presztízskérdés, mert így a rendezvény még vonzóbbá válhat a nemzetközi filmes közeg számára, miközben a magyar rövidfilmeknek is nagyobb láthatóságot adhat. Idén ráadásul a brit rövidfilmek álltak a középpontban, a június elején megrendezett 14. Friss Húsra pedig több mint 15 ezer néző látogatott el.

A szervezők már a jövő évi fesztiválra készülnek: a 2027-es Friss Húsra augusztus 2-ig kedvezményes nevezési díjjal lehet jelentkezni.

Kövess minket Facebookon is!